Vallom, hogy a születésünk nem az életünk kezdete, de a halálunk sem a vége. Az élet egy utazás, amely számtalan megállóból, útelágazásból, és különböző utakból áll. Találkozunk közben megannyi emberrel, akikkel hosszabb-rövidebb időre kapcsolódunk egymáshoz, akik kísérnek bennünket és mi őket... de van, hogy úgy kapcsolódunk, hogy soha nem találkoztunk.. Megélünk közben sok féle érzelmet, átmegyünk sok bukkanón, túljutunk mélységeken és magasságokon... És ez így jó! Életünkben minden egyes momentum egyaránt fontos, minden pillanat értünk van!
Most arra hívlak meg Téged, aki olvasod e sorokat, hogy e blogon keresztül beleláss kicsit abba, ahogy én élem meg az életet! Igaz, az én szemszögömből nézve sem minden rózsaszín, és nem is rendelkezem varázserővel, de számomra e látásmód varázslatosan egésszé tesz mindent, azokat a részeket is, amik külön utaknak tűnnek, vagy ami látszólag zsákutca, és széthullott... Ezért bátran hívlak, hogy kapcsolódj be, -lapozz kedvedre, -olvass, -nézz kicsit az én "szemüvegemen" át, -gondolkodj, -imádkozz, - elmélkedj velem!
Az abortusz törvény elleni tiltakozásra válaszolva megkerestem egy verset, amit még 1999- ben találtam egy templom faliújságján, és megjelentettem az akkori Szívvel-Lélekkel újságomban:
Ne öljél meg Édesanyám!Elférek még, nagy a világ.Hadd örüljek napsugárnak,Madárdalnak, virágszálnak.
Ne öljél…