Sajnos az emberiség nagy része egy látszat életet él, amiben lényeggé emeli a lényegtelent, valósággá az illúziót, hogy mások szemében értékessé váljon a saját maga által kreált hamis valósága.. A  Szeretet másodlagossá vált, - fontosabbak a "valamik", az egyéni érdekek és "a magam igaza"... Számtalan helyzetben és helyen előszeretettel kérdőjelezik meg, bírálják, vonják kétségbe bárki - életvitelét, -döntéseit, -cselekedeteit, -szavait, -identitását, -álláspontját és akár létjogosultságát… Teszik ezt egy eszme, egy bizonyos irányultság, egy szellemiség, a többség, vagy akár „Isten”, és a „szeretet” nevében… - de van, hogy csak úgy, mert egyszerűbb másokkal foglalkozni, az helyett, hogy mindenki önmagába nézne… Pedig, aki szeret, az nem kirekesztő.

„Szeretteim! Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van. Mindaz, aki szeret, Istentől született, és ismeri Istent.” (1Pét 4,7)

Aki Jézussal akar találkozni, megláthatja Őt a kirekesztettekben, az elhagyottakban, a kicsinyekben… (Mt 25,35-36), (Mt 18,5) Ezért az helyett, hogy pocskondiázza bárki a másikat, mert más, vagy másképp gondolkodik, meg kellene látni az igazi kincset benne, hiszen mindenkiben számtalan érték van. Csak a rosszindulat hályogot növesztett az emberi szemre. Az emberek sokszor elfelejtenek – látni, - hallani, s csak azt látják-hallják meg, ami rossz, és mindenben rosszat látnak, aminek aztán hangot is adnak… Pedig az embert alapjában véve a jóra való készség határozza meg, hiszen a Szeretet Isten lakhelye az emberi szív. Az Ő hasonlatosságára jónak vagyunk teremtve mindannyian!!! Isten jósága van bennünk!

De annyiszor tapasztalható, hogy a lélek oltárán már elaludtak a gyertyák, és Isten Fénye már nem világít, sok emberben a Szeretetnek csak egy megfakult képe él... Még akik ismerik az Úr szavát, azok sem értelmezik s figyelnek rá! A lényegről megfeledkezve féligazságokat puffogtatnak, és közben mások és a saját lelkükben is kárt okoznak! Részesülnek a megtört kenyérben, de pálcát törnek mindenki felett, és vakon járnak a fényben, és közben másokat káromolva bűneiket gyarapítják és észre sem veszik, hogy szeretetlenségükkel bennük már teret nyert a sötét… Másokban meglátják a szálkát, de saját magukban a gerendát sem veszik észre. (Lk 6,41)

Nincs az életükben a kereszt misztériuma: Jézus a bűnösökért jött és meghalt, hogy mindazoknak, akik hisznek benne, örök élete legyen. (1Pét 3,18), (Jn 3,15)

Isten nem a vallásosságot szereti, hanem az élő hitet. A Vallásos gyakorlatok elősegíthetik a hit gyarapodását, de ha valaki csak a gyakorlatokat végzi, és nem törekszik az Istennel való személyes kapcsolatra, akkor nem valósul meg a fejlődés. A hívő ember életét, gondolatait átszövi a hite, ami tettekben is megnyilvánul, és szavaival, cselekedeteivel Istenről tesz tanúságot.  (Apcsel 20,21)

Természetes, hogy közben sokat hibázunk, hiszen senki nem tökéletes! Isten viszont elfogadja tökéletlenségünket, és azt szeretné, hogy Őt befogadva olyanná váljunk, mint Ő maga.

„Istent soha nem látta senki. Ha szeretjük egymást, Isten bennünk marad, és szeretete tökéletes bennünk.” (1Ján 4,12)

Végtelen irgalmával közelít felénk, hogy mi is így közelítsünk másokhoz. Az Úr azt mondja:

„Ne ítéljetek, hogy el ne ítéljenek titeket. Mert amilyen ítélettel ti ítélkeztek, olyannal fognak megítélni titeket is, és amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is..” (Mt 7,1)

 A „Miatyánk” imában ezt imádkozzuk: "bocsásd meg bűneinket, miképpen mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek.." (Mt 6,12) Ismerjük a szavakat, de felfogjuk azok súlyát?

Hogy mer Isten és a szeretet nevében bárki követ ragadni, amikor pont Jézus mondja :

„Aki közületek bűn nélkül van, az vessen rá először követ.” (Jn 8,7)

Ha valóban hisszük és értjük is ezt az Igét, akkor hogyan mondhatnánk ítéletet bárki felett, azért, mert a mi szemszögünkből „más”, „hibás” vagy „bűnös”..?!

Nem járhatjuk végig senki életútját a sajátunkén kívül.. ahogy a földnek sem láthatjuk egyszerre az éjszakai és a nappali felét. 

Ugyan ki mondhatná meg azt, hogy kiben mi lakozik..! Honnan ismerhetnénk bárki lelkét, hiszen még sokszor a saját magunkét sem ismerjük eléggé!

„Legyetek tehát irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas! Ne ítélkezzetek, és titeket sem fognak elítélni! Ne ítéljetek el senkit, és benneteket sem fognak elmarasztalni! Bocsássatok meg, és bocsánatot fogtok nyerni! Adjatok, és adnak majd nektek is: jó és tömött, megrázott és túláradó mértékkel adnak majd az öletekbe! Mert amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak visszamérni nektek!” (Lk 6,36-38)

Isten nem arra hív minket, hogy bíráljuk, vagy megváltoztassuk az embereket, vagy sorsukról mi rendelkezzünk, hanem hogy SZERESSÜNK!

A teremtett világ sokféleségének, az emberek különbözőségének szemlélése arra a következtetésre kell, hogy vezessen bennünket, hogy nem az a fontos, hogy mi mit gondolunk másokról, s hogy mit tartunk jónak. - Hanem, hogy mi magunk mennyire tudunk megmaradni Isten jóságában-szeretetében. - Át tudjuk e adni ezt a Fényt másoknak, hiszen nem azért kaptuk, hogy a véka alá tegyük! (Mt 5,15) S ehhez egyszerűen csak hinni kell az Istenben, bízni, és Őhozzá ragaszkodva belé kapaszkodva hittel, - reménnyel, – szeretettel élni!

(Isten kegyelmáből: Rózsa Sándor - Sandroz) 

Nézz be hozzám máskor is, hetente kétszer csütörtökön és vasárnap új tartalmakkal találkozhatsz.

Keress meg az Instagramon, Facebokoon Egy Szív Egy Lélek néven megtalálsz. 

Látogasd meg a Gasztroblogomat is ( Chef Sandroz ), amit más tartalmakkal együtt a honlapomon keresztül könnyen elérsz. Kattints ide

*A blogokban szereplő fotók eredetije vagy saját készítésű, vagy a www.pixabay.hu oldalról származik A fotók és az írások, vagy azok részletei mindennemű felhasználása csak előzetes írásos engedéllyel és a forrás pontos megjelölésével lehetséges. A bejegyzések megosztása az eredeti bejegyzés linkjével lehetséges.