"Szövétnek"

„Csak egy kis szál vagyok a szövőszéken, s része vagyok egy csodálatos szőttesnek, melyet Isten Szent Keze készít különös szeretettel…” 

Ezt a mondatot akkor "kaptam", amikor azt fürkésztem, mit jelent ez a szó, hogy "szövétnek". Mert amikor az itt-ott lejegyzett különböző eredetű papír fecniket próbáltam összeszedni, és időrendi sorrendbe rendezni, egymásután, közben bele-bele olvasva, azt éreztem, hogy naplószerűen szedjem rendbe. És bevillant harsányan , a semmiből, hogy "SZÖVÉTNEK".. Még abban is kételkedtem, hogy van e ilyen szó egyáltalán. De e mondat után megértettem, hogy ha nem is volt eddig, már van :) 

E blogbejegyzésemben szeretnék felidézni pár régebbi naplórészletemet, csak úgy, minden magyarázat nélkül... S próbálok most is figyelni a hívásra: 

1996.10.08. Ma az Úr, lelkemet csodálatosan figyelmeztette egy olyan veszélyre, ami könnyen megfertőzi a gyenge és tudatlan lelket, mint amilyen én vagyok. Egy lelki testvéremmel beszélgettem, és sok mindent elmeséltem, amiket mostanában kaptam az Úrtól. Hazafelé kerékpároztam, s közben bensőmből hallottam A HANGOT : "Ajándékaimat, amit adok, nem mindig azért adom, hogy megoszd másokkal... Ne vágyódj emberi elismerésre, vigasztalásra. Figyelj a hívásra! Csak Velem oszd meg örömeid, amit ajándékaim okoznak Neked. S ha arra érzel biztatást, hogy tanúságot tégy a benned működő kegyelmeimről, akkor tedd meg! Ne engedd, hogy hangod elnyomja az Enyémet! Halkítsd le hangodat, hogy meghallhasd az Enyémet!"

Segíts nekem Uram, és én megteszem, ami kevés tel­ik tőlem. Köszönöm Drága Szíved csodálatos tanító szeretetét. Köszönöm. Ámen

1996.11.19. A gitáros misén volt az énekesek között egy lány, aki szinte a „közönségnek” énekelve adta át „az Úr hívó szavát”… Azért írom így, mert tekintetében, mozdulataiban jelen volt az a buzgóság és szándék, hogy: gyertek, nézzétek, mily csodálatos az Úr… Erre a Lélek által a következő tanítást adta az Úr nekem : Arra ügyeljünk, hogy ne mi akarjuk az embereknek adni Krisztust saját magunkon keresztül, hanem Ő, Krisztus adja magát rajtunk keresztül. Fontos a szándékunk, de olyankor, mikor nem helyezzük bele magunkat az Ő jelenlétébe, nem törekszünk a vele való bensőséges együttlétre, - akkor nem tudjuk odaadni senkinek, hiszen üres a „tenyerünk”. Csak a mi tökéletlen emberszeretetünket tartjuk ilyenkor a kezünkben, és Őt magát szinte kirekesztettük… Úgy kell az emberek felé sugározni Őt, hogy Ővele eggyé válva, Őrá figyelve, Őt szemlélve, egyszerűen odaadva magunkat Neki, és így kiüresítve önmagunkat, hogy Ő be tudjon minket tölteni, és így az ő fénye ragyoghasson az arcunkon…így Ő adhassa önmagát általunk, rajtunk keresztül az embereknek. Ő a cselekvő, és mi csak eszközök lehessünk…úgy, hogy minden dicsőség érdem Őrá szálljon. 

1997.08.05. Atyus a mai ima-összejövetelünk alatt a szemlélődésről beszélt,  s miközben hallgattam, valahogy éreztem,  hogy ebbe a szemlélődő lelkiállapotba helyezett az Úr... Lélekben Szent Terézkével együtt próbáltam szeretni az Urat… - Az Ő lelkével eggyé válva... De közben mindazt hallottam, amit Fábián atyánk mondott, s néha-néha fel is néztem ill. kinyitottam a szemem, de mivel kicsit zavart ez az érzékelés, utána újból behunyt szemmel "próbáltam" az Úr Szeretetébe helyezkedni...azt írom, próbáltam, pedig csak egyszerűen így kaptam a békének e különös "színeit”, s "árnyalatait"... Nem volt ez olyan "nagy, fantasztikus" érzés, mint ahogy azt emberi léptékeink szerint elképzeljük...hanem valami különös lágyság és harmónia öntötte el a lényemet,  mely egyszerű volt és minden nagy ívű érzéstől mentes volt...S mégis azt éreztem,   hogy a végtelenbe nyílnak meg a távlatok... Ezt az egészet úgy éltem meg, hogy szinte észre sem vettem mindezt...csak egyszerűen a BÉKE áradt, s "terült” el lelkemben. S egyszerűen rájöttem: Tényleg! - Szemlélődöm...! Egyben éreztem az Úr Tanító Kezét, hogy a szemlélődés az, mely megnyitja majd a bennem még fel nem szakadt gátakat, emberi reakcióim gyarló természetességét, - ami meggátolja lelkem szabad szárnyalását és a kegyelem gyümölcsérlelődését. -...hogy "emberiességemen" felülkerekedhessen  az,  ami kezd virágot bontani bennem! >Az isteni Szeretet! > Minden, ami Őtőle származó...lelki, - az Ő Lelkéből fakadó...,az én lelkembe ültetett, s fejlődésnek indult,  növekvő Szent és Tiszta… >Az Ő Élete én bennem! 

Ó jöjj Uram, s keltsd fel a bennem szunnyadó szeretetedet! Ragyogtasd rám fényedet és add, hogy felmelegítve hideg szívemet, előhívja e mérhetetlen ragyogás (a Te Szereteted,  amit érzel irántam),azt az új életet, ami e föld fogságában Te feléd irányulva növekedni törekszik... S lehet, hogy az a kis csíra, mely eddig is nagy átalakulás következménye, már a talaj felső rétegeit ostromolja,  hogy megláthassa a napot,  mely eddig is melegítette. S igyekszik megkapaszkodni a Te Szereteted által juttatott jó földbe, ami táplálja és erősíti... Segíts Uram, hogy harmóniába érlelődjön és fejlődjön a mi kis csírányi szeretetünk. S az adott élethelyzetünkbe (család) megkapaszkodva, Te feléd tudjunk törekedni, és a Te gyönyörűségedre virágba borulni…a Szeretet mindenfelé árasztó, és mindent átható illatát ontani. - A Te Szeretetedet adni! Ámen.

A közösségi összejövetelünk azzal zárult, hogy a maradék tíz percben próbáljunk szemlélődő imádságot végezni...

Becsuktam a szemem és úgy éltem meg a helyzetet, hogy kis gyermek vagyok, apró, védtelen, meztelen és szomjas... Egy üres pohárral a kezemben, egy kicsit kopár, jelentéktelen helyen mentem... Megláttam Jézust és feléje nyújtottam poharamat, aztán különös módon hatása alá kerültem az Ő jelenlétének, s csak néztem...felnéztem rá. Adott vizet a sajátjából, s én megittam…úgy, hogy tekintetemet nem vettem le róla. Egy kis vízcsepp maradt az ajkamon... Ő közben megsimogatta a fejem, és lepuszilta a vízcseppet szájamról… Én teljesen Ő hozzá bújtam, szorosan, úgy mezítelenül, az Ő ruhájába "merülve". Aztán Jézus leszakította bő, hosszú ruhájának alját, és kis ruhácskát készített nekem e csíkból…- Az Ő ruhájából adott nekem... Már nem voltam szomjas, nem voltam egyedül és nem voltam mezítelen...aztán útnak indultam, hosszan visszanézve rá és valahogy úgy érezve, hogy ruhájával együtt, Őt, magát is hordom...Velem van! - Aztán mintha már nagyobb lettem volna, betegen egy sátorban voltam és sírtam...aztán hirtelen megnyugodtam, mert valaki belépett a sátorba, és én megéreztem, tudtam, hogy Ő az. - Újra látom… Elhallgattam, s megnyugodott bennem minden… Ő rám nézett és én is Őt néztem, és éreztem, soha nem válunk el többé… együtt leszünk mindenkor. Meggyógyult bennem minden, és nagy békét éreztem, a Szeretet mély örömét! Nagyon szép volt! Néha egy-egy villanásra olyan élőnek éreztem mindent, hogy könny ült a szememre a gyönyörűségtől… Főleg akkor, mikor Hozzábújtam....

Ó Uram! Úgy szeretném, ha szüntelenül, szorosan Hozzád bújva élhetnék...ebben a mélységes szeretettségben...

Ó én Jézusom! Szeretlek! Áldott légy! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Ámen.

1997. 09. 29. Hallottam egy abortusz esetről a környezetemben és írásra késztetett:

Van egy álmom: egy álmom, melyben az emberek egymás szemébe néznek, s egymásra mosolyogva barátként ölelkeznek… Egy álmom, amelyben minden anya féltő szeretettel magához öleli gyermekét, s minden apa vigyázó karjait családja fölé emelve az Égre tekint…

S szemem, mely kívánja az álmot, a valóság maró savától könnyre fakad, mert az Élet ítélet alá esett, s ott áll a mészárszék előtt, hogy az ítéletet bevégezzék rajta… De most félresöprök minden fájó valóságot, s az élő hit erejével kiragadom a hóhér kezéből e parányi kis életet, mely oly hatalmas és csodálatos lehetőséget, kincset rejt kis csírácskájában… Ó, én Istenem! Tápláld kegyelmeddel kietlen földedet, hogy az élet ne pusztuljon el, ne fojtsa el semmi hatalmas élni akarását, hogy a termékenység csírája bátran, s Isten békéjében növekedhessék!   Igen, ez az álmom: a BÉKE! A szívek, minden emberi szíveknek a békéje… s ha csak saját szívemre nézek is, látom: mily távoli ez az álmom. A világ szennye és mocska mind behálózta az emberi szívet, s a szomorú az, hogy valami furcsa módon jól is érzi magát e torzságban… De van valami, ott a szív legmélyén, mely mégis kitörni vágyik… átvágni a nagy sárrengetegen, s tisztán, újra tisztán, minden bogáncstól megszabadulva, sebeiből meggyógyulva – szabad akar lenni… Élni akar! Életet adni, s elfogadni…! 

1997.12.02.  Ma reggel ébredésemkor egy különös álmot láttam: A házunk tetőgerendája a beázások miatt megrongálódott, és elkorhadva bedőlt, majd így járt sorba mind...Mindez gyorsan egymásután történt…majd a falak…stb.  Reggel is értettem körülbelül, hogy mit jelent ez a kép, de most, hogy elolvastam a Bibliában a házépítőről szóló példabeszédet, megértettem: nem ástam le a szikláig, s nem fordítottam az alapásásnak kellő időt... Pedig csak egy a szükséges…!! - az Úrral való személyes kapcsolat, s ezt az imádságban találhatjuk meg leginkább. Megértettem, hogy az imádság által a sziklára kell építkeznem. Gondolataimban, terveimben, szavaimban, tetteimben mindig Ővele kell keresnem az „egyesülés szellemét”, az egység Lelkét. E nélkül meglazulnak, megrongálódnak az elemek, s megrendül maga az egész ház....

Ó Uram, Jézusom! Ne enged, hogy elvesszek! Segíts, hogy mindig Benned éljek, s ne keressek mást kívüled...,elég legyen nekem a Te kegyelmed! Ó Uram, én Téged akarlak...De gyengeségemben mozdulni sem bírok...tölts el éltető erőddel....újíts meg kérlek, ne engedd, hogy elszakadjak Tőled! Add meg kérlek, hogy mindig imádságos lelkületben a szívem Tehozzád emelhessem! Áldott légy!! Dicsőség Neked!  Amen! Amen! Amen!

1998.07.29. Istenem! Végtelen Szereteted kis darabja szeretnék lenni…, hogy szüntelenül szerethesselek, s szüntelenül szeressek… Hiszen a Végtelennek a töredéke is Végtelen, s mivel része annak – elválaszthatatlan tőle, s végtelenül sugározza a Szeretetet, s útja, célja, maga a Végtelen! Tehát Te vagy Uram! De milyen furcsa… végtelen vagy, s mégis oly „megfogható”…itt vagy közel…részem vagy, s én a Te részed, és mégis oly megfoghatatlan… Mindenségedben teljesen elveszik az én semmiségem, és mégis Te vagy az, aki semmivé válsz, hogy közelebb kerülj hozzám… S az is „furcsa”…s egyben lelkemnek fájdalma is, hogy sokszor én magam teszlek „semmissé”…pedig Uram vagy, és én szolgálni akarlak! De látod, csak a Te lelkedben találom meg a szolgálat lelkét…s az én lelkemben pedig, sajnos sokszor birtoklási vággyá, s gőggé alakul át a Te Istenséged… Bocsáss meg kérlek, és adj erőt e gyengeségemben, hogy mindig a Te Lelked által, Benned maradva szolgáljalak, cselekedjek a Te akaratod szerint! Köszönöm Neked ezt a végtelen és megfoghatatlan élő Szeretetedet, mellyel szüntelenül lehajolsz hozzám és táplálsz engem! Áldott légy! Uram! Teremtőm! Mindent köszönök! Bocsáss meg, kérlek! Köszönöm! Ámen. Alleluja! Alleluja! Alleluja!

1998. 07. 30. - Uram!  Olyan vagyok, mint a kiszáradt homok, melyet a legkisebb szél is elsodor. –Kérlek, bocsáss meg!  Felajánlom Neked e gyengeségemet és kiszolgáltatom magamat a Te Szeretetednek, hogy teljesen a birtokodba vegyél. Ne engedj az idegen szeleknek részt belőlem! A Te Szent Szeled alkosson engem ujjá Uram! Hisz látod, hogy milyen csöppnyi, gyenge kis "kosz" vagyok!  - De a Te erős fújásod által újra szabadon, az idegen szelek befolyása nélkül tudok majd szárnyalni...Feléd. Kérlek, add meg újjászületésemet! Uram, "szülj", teremts ujjá engem!  Köszönöm Neked! Mindent köszönök! Dicsőség Neked Istenem! Ámen.

Miután ezt leírtam, a mai napra szóló Igéket elolvasva az Úr válaszolt is imámra!

- "Ha rosszul sikerült a fazekas kezében az edény, melyet az agyagból készített, újból készített belőle egy másik edényt, ahogy a fazekas szemében helyesnek látszott, hogy elkészítse." (Jer 18,4)

Csodálatos vagy Uram! Köszönöm!

Remélem, hogy e visszaemlékezéseim másoknak is építi a lelkét.. Adja az Úr!