Az élet tele van nehézséggel, fájdalmakkal, megpróbáltatásokkal… És hajlamosak vagyunk csak ezekre fókuszálni… szinte vakká tesz bennünket az önsajnálat, az áldozatszerep. Kerülgetjük az úton levő göröngyöket és bukkanókat, de nem látjuk meg a sziklák közti, útszéli kis virágokat, a nap fény-árnyék…

Egyszer egyik barátom azt kérdezte tőlem, hogy „te nem érzed gáznak, hogy amikor imádkozol olyanhoz beszélsz, akit nem látsz?” - Én csak annyit mondtam neki, hogy attól, hogy nem látom, még tudom, hogy van, és figyel rám.. - és az „Isten” téma egy darabig nem került szóba… De más irányú…