Heves reakciót váltott ki belőlem ez az egész, de elmondom, hogy miért is érintett meg ennyire.

Sok évvel ezelőtt a szülővárosomban, egy saját alapítvány és karitász csoport vezetőként harcoltam a gyermekek átmeneti otthonának a megvalósulásáért, Sajnálatos, hogy akkor csak a fele városvezetés volt fogékony a kezdeményezésre, a civil támogatottság ellenére, s így a megfelelő döntés elmaradt és elúszott sok millió forint és sok egyéb felajánlás.. Próbáltam saját erőből tenni, amit lehet, és 8 hónapig béreltem az ismerősök odaszánt forintjaiból, és a személyes hozzájárulásból egy ingatlan, ahol összesen 7 embernek tudtunk segíteni, hogy ne kerüljenek az utcára. Köztük egy tinédszer lánynak és az édesanyjának, és egy 6-7 éves korú fiú gyermeknek az édesapjával. A kisfiú sokszor hajtogatta, hogy nem akarok visszamenni az intézetbe... mert a körülmények miatt már megjárta azt, de az apa újra magához vette, de aztán elvesztette a munkáját és a lakhatását is. Így nem volt hova mennie. A templomba kirakott hirdetés után talált meg engem, és lettek ők is a lakók a bérelt házban. De egy nap elment Budapestre munkaügyben megbeszélésre. Utólag tudtam meg, s azt is hogy a kisfiát egy másik lakóra bízta addig. Csak éppen az apuka nem jött vissza... Mentem este a szokásos látogatáskor és akkor szembesültem, hogy az apa otthagyta a gyermekét... A kisfiú érezte, hogy mi fog történni, mert hozzám futott és könyörgött ne vigyetek vissza... Az apa másnap sem jelent meg, és így hívtam a gyermekjóléti szolgálat munkatársát, akivel kapcsolatban álltam. A szívem szakadt meg, amikor jöttek érte és a kicsi kapaszkodott belém, mert szeretett ott lenni, biztonságban érezte magát. Aztán visszakerült a rendszerbe... Azt elértük, hogy átmeneti nevelőszülőhöz kerüljön és ne egyből az intézetbe.. De nem láttam esélyt arra, hogy ne az legyen a következő fokozat, ha betelik az ideje, s nem sikerül a családba visszahelyezni...  Én akkor megtörtem, s lélekben kicsit feladtam... már nem tudtam új lendületet generálni... A pénzem elfogyott, így megszűnt a bérlemény. de azért előtte még megoldottam, hogy senki nem került az utcára...  Vagyis kivéve egy férfit, aki a szabályok elfogadása helyett inkább az alkoholhoz nyúlt, s inkább a hajléktalanságot választotta... Sajnos pár év múlva az utcán lelte a halálát is... - döbbenetes sorsok...

Így több évtized után is nehezemre esik rágondolni, hogy mi lehetett volna... De valahol a szívem mélyén nem adtam fel... Amíg élek remélek... De azóta háttérbe került az életemben a gyermekek védelme. Legalábbis nem vettem részt tevékenyen benne. Közben a saját gyermekeim felnőttek, kirepültek, s titkon remélem, hogy lehet, hogy kapok még esélyt arra, hogy azt, amit az Isten a szívembe helyezett megvalósuljon. -

Názáreti illetve a Betlehemi otthonok...

- A Betlehemi otthon átmeneti segítség lehetne a hirtelen lakhatási gonddal szembesülő gyermekes szülőknek, a Názáreti otthon meg egy közösségi lakhatási rendszer, amiben családok, mint nevelőszülők, és az állami gondoskodásból, nevelésből kikerült fiatal felnőttek, mint segítők tevékenyen részt vennének a saját életvitelük, munkájuk mellett szerepet vállalva a közösség életében. Szóval elég kerek álom... Nem légből, hanem az Égből kapott... de hogy megvalósul e itt a földön kitudja a jövőt... 

Mindenesetre megmozgatta a mostani eset a lelkemet. Visszatért belé az a harcosság ami húszon éve buzgott bennem. 

Az én meglátásom az, hogy minden gyermeknek joga van a biztonságra. S ezért bármikor kiállok utcára, illetve a cyber térbe, hogy a hangomat hallassam.

Nem propaganda szavak kellenek, hanem valódi gyermekvédelem. Normális, és nem kirekesztő törvények kellenek, amit be is tartanak, tartatnak.

Segíteni kell, hogy minél könnyebben lehessen családba fogadni az államigondozott gyermekeket, és ehhez minden arra alkalmas családnak, személynek joga legyen...

Biztonságos és családias ellátást biztosítson az állam addig is, a szülők nélküli, és a szüleik által elhagyott, vagy elhanyagolás és egyéb okok miatt gondozásba vett gyermekeknek. 

A jólétükhöz olyan mértékben járuljon hozzá az állam, hogy biztosítva legyen a testi szellemi és lelki  fejlődésük, és a biztonságuk. Olyan megfelelő körülményeket kell teremteni, hogy a gondozás alól kikerült fiatal felnőttek valódi esélyt kapjanak az önálló életre. Az államtól olyan támogatást kapjanak, amely nem engedi, hogy kikerülve a gondozás alól méltatlan élethelyzetbe kerüljenek, hanem megfelelő alap legyen számukra biztosítva.