Amíg most egy hosszabb írásos anyagon munkálkodok, lelkemet átjáró régi kegyelmek naplóban megörökített morzsáit nyújtom át továbbra is nagy szeretettel. Remélem, hogy a benne foglaltak mások lelkét is táplálni tudják. Mivel pozitív visszajelzést kaptam erre, ezért ez mostani blogbejegyzésem is a  "Szövétnek" és "Rózsaszirmok a naplómból" folytatása :

1997. 11. 21. reggel felébredve bensőmben ezt hallottam:  "Az emberek üres kezüket nyújtják, hogy tele legyen bőséggel, de Nekem a szívük kell, hogy igazán adni tudjak nekik…"

1997.11.24.  - Tegnap, Krisztus Király ünnepén; az Úr csodálatos ajándékot adott. Az egyik ismerősöm kifakadt, amikor mondtam, hogy a templomba megyek, és háborogva kérdezte tőlem, hogy hol volt az Isten akkor, amikor..., - úgy válaszoltam volna, de éreztem, hogy most hallgatnom kell, és meghallgattam amit mond és kedvesen elköszöntem....  A templomban az ő magatartására volt válasz a bennem munkálkodó Lélek Bölcsessége... s a Szentségimádás alatt keresnem kellett egy papírt-tolat és írni kezdtem:

"Nem öntök olajat a tagadás parazsára, inkább a hallgatás harmatával öntözgetem, hogy a teljes megsemmisülés hamujára új tüzet rakhasson a Lélek. Addig is az imádságaimmal összegyűjtögetem a száraz és gyúlékony  ágakat, hogy az isteni szikra kipattanásakor tüzet foghasson és lángra gyúljon az a szeretet, mely eddig csak rejtve, titokban virágzott a lélek belső világában, ott ahol az érzelmek és az érzékek behatolhatatlanul állnak meg, s kapujánál várják a bölcs teljes ráhagyatkozást."   Dicsőség Neked Uram!   Ámen. 

 1997.11.25. - Irgalmas JÉZUSOM szeretlek! Bízok a Te végtelen Szeretetedben! Ragyogjon be minden lelket a Te Szíved mindent átható fénye. Végy oltalmad alá minden lelket, kik gyarlóságuk által eltávolodtak Tőled. Ne engedd, hogy elvesszen egy is tieid közül. Ó Uram, oly nagy szükségünk van a Te erős oltalmazó karodra, s a Te Szent Szívedből felénk áramló békére, vigasztalásra, igazi örömre, boldogságra....Vezess minket Édesanyád Szeplőtelen Szívéhez, s engedd meg Uram, hogy e tisztaságban méltóvá válhassunk a Te Veled való egységre. Add meg nekünk tökéletlen szolgáidnak, kik sokszor önmagunk akaratának és vágyainknak szolgálunk, hogy a Te Szent és tökéletes Édesanyád szép Szíve által mi is részesei lehessünk a Te drága műved megvalósulásának. A Te mindenek feletti győzelmednek, a béke és a szeretet minden szívet felmelegítő, és áttüzesítő erejének kiáradásának. Küldj minket, s mi a Te erőddel bátran indulunk... Dicsőség Neked Istenem.  Ámen. 

1997.12.02.  - Ma reggel ébredésemkor egy különös álmot láttam: A házunk tetőgerendája a beázások miatt megrongálódott, és elkorhadva bedőlt, majd így járt sorba mind...Mindez gyorsan egymásután történt…majd a falak…stb.  Reggel is értettem körülbelül, hogy mit jelent ez a kép, de most, hogy elolvastam a Bibliában a házépítőről szóló példabeszédet, megértettem: nem ástam le a szikláig, s nem fordítottam az alapásásnak kellő időt... Pedig csak egy a szükséges…!! - az Úrral való személyes kapcsolat, s ezt az imádságban találhatjuk meg leginkább. Megértettem, hogy az imádság által a sziklára kell építkeznem. Gondolataimban, terveimben, szavaimban, tetteimben mindig Ővele kell keresnem az „egyesülés szellemét”, az egység Lelkét. E nélkül meglazulnak, megrongálódnak az elemek, s megrendül maga az egész ház....

Ó Uram, Jézusom! Ne enged, hogy elvesszek! Segíts, hogy mindig Benned éljek, s ne keressek mást kívüled...,elég legyen nekem a Te kegyelmed! Ó Uram, én Téged akarlak...De gyengeségemben mozdulni sem bírok...tölts el éltető erőddel....újíts meg kérlek, ne engedd, hogy elszakadjak Tőled! Add meg kérlek, hogy mindig imádságos lelkületben a szívem Tehozzád emelhessem! Áldott légy!! Dicsőség Neked!  Ámen! Ámen! Ámen! 

1997.12.03. - Tegnap a külső jeleket figyelve úgy döntöttem, hogy elmegyek az esti ima-összejövetelre. S úgy érzem, hogy valami olyan dolgot "művelt" velem az Úr amit nem lehet szavakkal kifejezni, úgy ahogy az érzékelés határán túl volt mindaz amit az imaszolgálat által nekem adott. A Szeretete oly erővel áradt a szívembe, hogy csak úgy folytak a könnyeim, s oly erős belső felfokozásban, de még is csodálatos nagy békében, hogy az leírhatatlan és kifejezhetetlen...pedig nem történt különösebben "semmi" sem... Csak az Ő csodálatos szeretete volt jelen, s engedte, hogy a fátyolon átszűrődjön egy kis halovány sugár, s felmelegítse a szívem, és e végtelen tápláló erőnek egy piciny kis falatkájával jóllakjon az Istenre szomjazó lelkem. Ennek előzménye egy prófécia, melyet az ajkamra adott a közös imádság közben, amit kimondva és átérezve, belém hatolt mérhetetlen Irgalmának Dicsérete, a köszönet, a hála, és a dicsőítés egyszerű szavai, s azon könyörgés tört elő szívemből, hogy "Ó Uram szítsad még....égess...foglalj el teljesen! - Sajnos nem tudom teljességében felidézni, de olyan gyönyörű volt, hogy talán így, töredékében is vissza ad valamit abból a csodából, mely e szavak mögött rejlik:

"Istennek oly kedvesek a szívből könnyező szemeink... Kedves számára a mosolyra nyíló ajkunk...,s mily kedvesek Néki azok a kezek, melyekkel szívünket  nyújtjuk Felé, - könnyes szemmel mosolyogva..." 

Az a csodálatos benne, hogy Ő is mindig így jön felénk...nem nézve hálátlanságunkat, undokságainkat... Kész mindig teljesen odaadni önmagát értünk, s ezt meg is teszi szüntelenül! Ó, mily csodálatos vagy! Ó Uram, köszönöm Neked! Ámen.

Mikor haza jöttem, családomat átölelve újra előtört belsőmből minden, amit az úr Irgalmas Szeretete az imádság közben kibontakoztatott bennem, s újra csak sírni tudtam.... Nem csupán könnyek voltak ezek, hanem az Úr Irgalmának dicséretei, mely szavak nélkül a szívemből szakadtak ki! Lefekvés előtt még elmondtam rövid fohászaimat, s a szenteltvíztartó feltöltése közben, elővettem az üveg mellett levő mostanában kicsit elhanyagolt könyvemet, a Bossis Gabriella lelki naplóját. Teljesen tisztán éreztem,  hogy az Úr akar szólni általa (mint ahogy már oly sokszor). S így is történt. Kinyitottam, s ott olvasni is kezdtem: "Ó milyen lángoló Szeretettel…! - "Ó, vigasztalásul azok helyett, akik nem hisznek, mondd, mondd csak, hogy már kezdesz még biztosabb lenni abban, hogy hatalmas szeretettel szeretlek, de azt is tedd hozzá, hogy beismered ,méltatlan vagy rá...Enyhülést nyújtasz így Nekem. Kössünk szövetséget a te nyomorúságod és az Én Gazdagságom között. Mindig számíts Reám! Soha ne bízzál magadban. Ugyan, hová vezetne magabiztosságod? Kérhet-e segítséget a semmi a semmitől? Ki tudná megérteni gyermekét jobban, mint az apa? Az utolsó vacsora termében az a tizenegy gyermekem felfogta ezt, és oly nagy édességgel tört elő szívükből a hála, hogy a legtöbbje sírva fakadt. És mit éreztem  akkor Én!....Imádd mély megindultságomat! Azért ilyen a Szívem, mert nagyon gyöngéden szeretek..."   Istenem, CSODÁLATOS VAGY!  Áldott légy!

1997.12.30. Petikémnek spontán mondott altató versemet gyorsan egy fecnire lefirkáltam, így megmaradt:

             " Aludj kicsim, aludj! - Álmodjál szépeket.

               Isten áldása kísérje életed.

               Jó Atyánk karjában találj biztos révet,

               Angyalkák vigyázzák minden apró lépted.

               Jézusunk keresztje őrizzen meg téged,

               Szűzanyánk szép szíve adjon Örök éltet!     Ámen.

1998.02.20. - A  bennem munkálkodó Lélek szava:

„Minden, ami szeretetből fakad olyan erő, mellyel lelkeket menthetünk...”

1998.02.24. -........megint elestem...szeretetem hiánya a földre tepert... oda, ahová való vagyok...s iszonyú mocskaimat újra csak az Ő ruhájába törölhetem. Megdöbbent mérhetetlen nyomorom...

Isten a végtelenségig Szeretet...,ezért minden bűn és megbántás, az Ő tiszta szívét számtalanszor jobban megsebzi, de közben ugyanabból az átszúrt szívből Végtelen erővel árad az Irgalom...

Felfoghatatlan vagy Uram!!!!!! Hogy lehetek én ilyen por, szemét, hogy semmibe veszlek! Mondd Istenem, mi az ami újra és újra arra késztet, hogy sebeidet megnyisd előttem, melyet én okoztam, s éppen ez a seb legyen az én oltalmam... Meg akarom Neked köszönni a gyengeségemet, hiszen csodálatos áldás is lehet... de mivel annyiszor elszalasztom e felkínált lehetőséget, most teljes szívemből könyörgök Hozzád: Ne engedd, hogy ilyen könnyen feladjam a küzdelmeket....ne hagyd, hogy a szívem elforduljon Tőled, s megtagadjanak tetteim...Ó Uram! Irgalmazz!!!!!!!!!!!! Habár tudom, semmit sem érdemlek és joggal iszonyodnál is tőlem, egyben remélek is, hogy jóvá tehetem vétkeim... Köszönöm Neked! Ámen. 

1998.03.05. éjjel : - A Bűnbocsánatban Jézus nem  a bűnt veszi semmibe; - hanem az őszinte könnyeket, a szív "szorultságát" helyezi mindenek fölé! - Mert SZERET !

1998.04.05. - Tegnap este, lefekvés előtt még egy kicsit olvasni szerettem volna a Szentírást, s ezzel a céllal bejöttem a "kis szobámba". Több "találó" Igét olvashattam ,melyek egyszerűen, de konkrétan szóltak hozzám. Aztán belső késztetésem támadt az iránt, hogy a írjak...és tudtam, hogy egy lelki testvérem számára kell írnom.  Ahogy leírtam a nevét, csodálatosan jöttek az  "IGÉK"...- Azért írom így, mert teljesen átérezhettem, hogy az Isteni Lélek az, mely szinte "diktálja" a szavakat...

Ne nézz vissza soha...,mert ha a múlt lábnyomát követed, visszafelé haladsz; pedig az Út csak "előre" van: Krisztus az! Ha hajlott háttal jársz, nem tudja átragyogni arcodat az Isteni Fény, s csak egy kis halvány foszlánya érint meg az helyett, hogy átégetne és Tűzzé tenne! A Tűz akkor melegít, akkor ad igazi meleget, ha feléje fordulunk és minél közelebb férkőzünk hozzá...- de ha "szembefordulunk" vele, ha viaskodunk ellene, - sebeket okoz és elpusztít... Ha a lángnyelvekkel, melyek felcsapnak előttünk egybeolvadunk,(a figyelem és a készség által),akkor soha nem égünk meg...hiszen a Tűz nem tesz kárt saját magában...csak kiterjeszti hatását...,s ha terjed, akkor soha nem alszik ki, és örökké onthatja a meleget, s világíthat a sötétben...  Légy te is Világosság ,és vesd le a sötétség álruháját, amit az önzés és az önámítás képébe aggatott rád a Kísértő!  Akard hinni és hidd el: a Fényből való vagy! - Ezért ne légy önmagad ellen, mikor árnyékként vetődsz saját magad kiteljesedésének útjába... Az Úr a szívek szándékait méri meg, s ha te földi mértékkel méred magad elé szándékaidat...Ő is csak a földdel "jutalmazhat".... de ha az "Éghez" méred  őket, a jutalmad az Ég lesz... E mindkét lehetőségnek eredménye az, hogy egyé válsz és átlényegülsz azzá, ami a törekvéseid célja...  De te a Fény gyermeke vagy, mert a sötétségben kiragyogott benned Krisztus Világossága! Ezért ne keresd a sötétség útjait...a visszakanyargó lábnyomokat ...lépj ki önmagadból és az Igaz Ösvényen járd Krisztus Útját!   Ámen.  Dicsőség a Mindenható és Irgalmas Istennek, ki a semmiből is mindeneket képes előhívni…! Áldott az Úr!

 1998.04.20. A templom előterében pár szót váltottunk xy -al, s megkért," kérjem meg az Urat", hogy őneki is válaszoljon rajtam keresztül... - Bizonytalanságomban, s zavaromban majdnem azt mondtam, hogy : 'nem hiszem, hogy olyan viszonyban lennénk'...Már mint úgy értettem hogy:' Hogy jövök én ahhoz!?'... - De közben meg határozottan tudtam, hogy Isten fel akarja használni semmiségem...- Így aztán nem szóltam... mert így "hamis alázat" lett volna... hiszen éreztem egyből a hívást a szolgálatra... s az igazi alázatosság éppen az Isten iránti engedelmességben van. S az Úr Végtelen Irgalmas Szíve Újra láthatóan is cselekedett bennem... Mikor jöttem hazafelé, láttam az alkonyodó eget, amely érdekes módon rajzolt ki a felhők által egy világosabb sávot, mely szépen lassan előbukkanó csillagokat mutatta békésen és reménykeltően; - hisz a fény, melynek csak tükrét láthatja a lélek, akkor is világít, s árasztja a végtelenbe az éltető sugarait, ha nem vagyunk annak közvetlen szemlélői... Ez a sáv, egy kis szigetként nyúlt el a boltozaton, s körülötte hirtelen sötétülő, nagy átláthatatlan felhőtömeg... tudtam, hogy ha hazaérek, írnom kell, és így is lett: 

"Igyekezz, hogy ment legyél a sötét átláthatatlan felhőktől... Keresd a tiszta, a "fény jelét" sugárzó élethelyzeteket... Két út lehetséges...: Az egyik, hogy egy nagy lendülettel beleveted magad a sűrű sötétségbe, s talán eléred anélkül a messze-messze csalogató égszínkéket, hogy túlságosan be ne kormozódna fényre vágyó lelked ...    Vagy te is, mint az a különös égitest, e sötétségbe is a világosság hírnöke maradsz...  - Várd meg míg fel kel a "nap"! S a "kiáltó remény" elhozza számodra a felhők tovatűntét... Lásd, hogy a vihar utáni napsugár tudja csak az égre írni a legszebb színeket...S tudod, hogy a szivárvány a szövetség jele...  Kellenek a záporok, hogy az újra előbukkanó napsugár felszárítva azt éltesse párájával a világot... Kellenek a könnyek, a szív könnyei, hogy odafordultságunk által a bizalom és a remény szivárványát hintse az égre...s a Feltámadt Jézussal örvendezzünk a Véres Keresztút után...  A tiszta égbolt csalogató...,de minden pillanat magában őrzi az új vihar esélyét...- Várd meg míg fel kelé a nap!  S a Te napod is újra fényt áraszt rád, hogy világíthass, - már nem csak a sötétben, hanem egybeolvadva az Örök Fényességgel...

Eszembe jutott egy régebbi versem utolsó sorai:  " A Világosság gyógyír, élj a Fénynek ! A szikrát szítsad, a válaszok benned égnek!

Miután leírtam a fentieket, kinyitottam a Szentírást:

 >>"Aki tudatlan, jöjjön hozzám! << (Péld 9,4)  - Itt vagyok Uram! Áldott légy!

 Sok kegyelmet kívánok neked testvérem, s tudom, hogy kapsz is, hisz az Úr, a te irántad érzett szeretetétől fűtve hajolt le hozzám a sárba,...a semmihez. Dicsőség Neki!

Remélem, hogy e visszaemlékezéseim másoknak is építi a lelkét.. Adja az Úr!