Minden, ami szívből és lélekből jön

Szívvel - Lélekkel

Szívvel - Lélekkel

Keressétek Istent a természetben

2021. március 25. - Sandroz

img_20170324_080454_089.jpgSzeretem és tisztelem a természetet, s ha lehetőségem adódik, hogy kirándulhassak a szabadba, akkor szívesen szemlélődök csendben. Ha lecsendesedünk könnyebben meglátjuk az apró csodákat, ami nem kiabál, hogy "itt vagyok", de ha nyitott lélekkel fürkésszük meghalljuk mit suttog, mit tanít nekünk. 

Medjugorje zarándokhelyre 12-szer szerveztem csoportos zarándoklatot, és csodálatos útjaink voltak. Szűzanya 1981-től rendszeresen ad üzenetet a világnak, és nagyon sokszor használ természeti képeket beszédében, és sokszor biztat arra mindenkit, hogy keressük az Istent a természetben. 

„Drága gyermekek! Ma arra hívlak benneteket, hogy menjetek ki a természetbe, mert ott találkoztok a Teremtő Istennel. Hívlak ma benneteket gyermekeim, hogy adjatok hálát Istennek mindazért, amit ad nektek. Hálát adva felismeritek a Magasságbelit és mindazokat a javakat, ami körülvesz benneteket. Gyermekeim, Isten nagy, és hatalmas a szeretete minden teremtmény iránt. Imádkozzatok tehát, hogy megértsétek Isten szeretetét és jóságát. A Teremtő Isten jóságából és szeretetéből, mint ajándék vagyok én is veletek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”  (Medjugorje 1995.10.25)

"Látjátok gyermekeim, ahogyan a természet megnyílik és életet, gyümölcsöt hoz, úgy én is az Istennel való életre és a neki való teljes önátadásra hívlak titeket. Isten meg akar menteni benneteket és üzeneteket küld számotokra az emberek, a természet és sok dolog által, amelyek segíthetnek megérteni azt, hogy meg kell változtatnotok életetek irányát… Ma mindnyájatokat arra hívlak, hogy ébresszétek fel szíveteket a szeretetre. Menjetek ki a természetbe és nézzétek hogyan ébred a természet, és segítségetekre lesz majd abban, hogy megnyissátok szíveteket a Teremtő Isten szeretetére… Ma arra hívlak benneteket, hogy menjetek ki a természetbe, mert ott találkozni fogtok a Teremtő Istennel…"

„Drága gyermekek! Örüljetek velem együtt ennek a tavasznak, amikor ébredezik az egész természet és a szívetek változásra vágyik. Gyermekeim, nyíljatok meg és imádkozzatok! Ne feledjétek, hogy veletek vagyok, és a Fiamhoz szeretnélek vezetni benneteket, hogy Ő megajándékozzon benneteket őszinte szeretettel Isten iránt és mindaz iránt, ami Tőle származik. Nyíljatok meg az imádságban, és szívetek megtérését kérjétek Istentől, a többit Ő látja, és gondoskodik róla. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!” (Medjugorje - 2002.04.25.)

Drága gyermekek! A természet is felétek nyújtja szeretetének jeleit, a nektek adott gyümölcsei által. És ti is bőséges ajándékot és gyümölcsöt kaptatok jövetelemmel. (Medjugorje 2018.09.25)

Ahhoz, hogy meghalljuk, megértsük az Élet tanítását, néha elég ha a lelkünk mélyére látogatunk, és a szemlélődő imádságban keressük válaszainkat..
Az alábbiakban olyan régebbi írásaim-elmélkedéseim, imáim válogattam csokorba, ami természeti képekkel, hasonlatokkal tanít a lélekről.. Fogadjátok ti is olyan gyermeki szívvel, ahogy én kaptam őket.. 

>> A Istennek kedves teremtményei vagyunk! Ő úgy szeret minket, ahogy vagyunk! – De annak ellenére, hogy az Ő Szeretetének Napja egyformán ragyog ránk, egyes kis „Művei” kedvesebben sugározzák vissza az Ő lényegét…a Szeretetet! De ahány félék vagyunk, annyiféle karizmát kapunk, hogy Istennek kedves emberei legyünk... Életünk nem egy sablon szerint zajlik. Ahogy egy réten járva is sokféle növényt találunk, ilyen különböző a bennünk lakó lélek is.  - Szemléljük például a kis ibolyát, mely az ég színében pompázik, és olyan illatot áraszt, mely túl nő messze önmagán, és nincs olyan teremtmény, mely ne szippantaná be szívesen édes illatát.  - Vagy vegyük a csalánt, amely először csípős, "szőrös" leveleket növeszt, s csak rejtve van (a főzetében van) hasznosítható gyógyereje. Ha közel akarsz kerülni hozzá, megérintenéd, bizony csípni fog, ha nem megfelelően közelítesz hozzá..  Ráadásul csak élete vége felé hozza virágait, s nem azért, hogy illatozzon velük, hanem, hogy majd ezernyi magot hullajtson, hogy önmaga feláldozásával segítsen (szolgáljon), s adja életét mások javára… Érdekes, hogy a csalán sokszor megvédi a kis virágokat, melyek elrejtőznek biztonságot nyújtó „ölébe” közelségébe, hogy nehogy leszakítsák őket. Mindkét kis teremtmény Isten Akarata szerint való életet él… betölti feladatát! Ha a kis ibolya megvonná illatát; ha a csalán  nem akarna gyógyítani… - ha a csalán akarna illatozni, vagy az ibolya azt gondolná, hogy majd ő nagyra nő, akkor nem lenne Isten előtt kedves egyik teremtmény sem. De a növények úgy nőnek, ahogyan az Isten szándékában van, de mi emberek szabad akaratunkkal megannyiszor „feltúrjuk” a RENDET… - Csalán mivoltunkban oly sokszor kívánjuk meg az ibolya illatát, ezért mi is messze-földre illatozni kívánunk az helyett, hogy   védelmet nyújtanánk, átölelnénk, s orvosolnánk a bajokat, segítenénk. S ha az emberek az ibolya illatáért jönnének hozzánk, és megpróbálnának megérinteni, megszaglászni… akaratlanul is megsebeznénk őket. - Vagy ha ibolyaként láttatni akarnánk magunkat a helyett, hogy elbújnánk, s visszautasítanánk a lomb-, és csalán-menedékéket, védelem hiányában, védtelenül leszakíttattunk… Viszont, ha betöltjük feladatunkat, s Isten „rendelésével” harmóniában megéljük létünk lényegét, bármilyen kicsiny vagy nagy dolog is az, amit tennünk kell, - elnyerjük Isten tetszését, s bizonyára egyformán kedve telik bennünk az Úrnak! <<
fb_img_1597845500799.jpg

Ó jöjj Uram, s keltsd fel a bennem szunnyadó szeretetedet! Ragyogtasd rám fényedet és add, hogy felmelegítve hideg szívemet, előhívja e mérhetetlen ragyogás (a Te Szereteted,  amit érzel irántam),azt az új életet, ami e föld fogságában Te feléd irányulva növekedni törekszik... S lehet,hogy az a kis csíra,mely eddig is nagy átalakulás következménye,  már a talaj felső rétegeit ostromolja,  hogy megláthassa a napot,  mely eddig is melegítette. S igyekszik megkapaszkodni a Te Szereteted által juttatott jó földbe,  ami táplálja és erősíti... Segíts Uram,  hogy harmóniába érlelődjön és fejlődjön a mi kis csírányi szeretetünk. S az adott élethelyzetünkbe megkapaszkodva,  Te feléd tudjunk törekedni,  és a Te gyönyörűségedre virágba borulni…a Szeretet mindenfelé árasztó, és mindent átható illatát ontani. - A Te Szeretetedet adni! Ámen.

>> A haladni akaráshoz, és a haladáshoz erőfeszítésekre van szükségünk. Csak is így érhetjük el célunkat: Az ÉLET TELJESSÉGÉT KRISZTUSBAN! S ha az utunk közben nem korbácsolja fel a szél a hullámokat, a vitorlákba sem tud belekapaszkodni, s így egy helyben vesztegelve nem érhetjük el azokat a helyeket, ahol bőségesen akadna hal a kivetett hálónkba…, s máshová visz minket a sodrás, és még jobban eltávolodunk szeretett Célunktól. De nem kell messze mennünk, Jézus szavára mi is kivethetjük a hálónkat (Jn 21,6) Figyeljünk szavára, s így erőfeszítéseink, haladni akarásunk eredménye soha nem marad el! - Ha ürességünktől és tehetetlen kudarcunktól, sikertelenségünktől elcsigázva a bennünk dúló vihar fáradságának nehezéke nyomja lelkünket, valami furcsa mód ekkor tud legkönnyebben felemelkedni Istenhez a szívünk. Ilyenkor, nincstelenségünkben találjuk meg a legnagyobb gazdagságot: a vágyat, az éhséget, a szomjat Istenre. - Ez az a bő halfogás, melyet Jézus ígér nekünk, hiszen ha szavai szerint cselekszünk, akkor - mint emberek halásza - éhségünk és szomjúságunk által más emberek éhségével, szomjával egyesülhetünk. Ezt a szeretetéhséget - melyet (mi már tudjuk) csak Isten képes csillapítani - próbáljuk az ő lelkükben is felébreszteni, hogy így az Úr szavára lelkeket emelhessünk ki a szeretet hálójával. << fb_img_1615273240578.jpg

Ó, köszönöm Neked Uram, hogy ily csodálatos összhangot adsz a lelkemnek, s az életem - a Te Jóságodból és Irgalmadból reám sugárzott kegyelmeid által - a Te Szent Akaratod szerint formálódik, s kicsi szívem egyre jobban átitatódik Veled… Kérlek, taníts engem, hogy az igaz alázat erényét megszerezhessem, s kegyelmed életre keljen gondolataimban, szavaimban és tetteimben. Jöjj éltető Szentlélek, és „kis” testvérem,  Kis Terézke lelkének „rózsaillatát” ontsad reám, hogy alázattal viselkedjek minden helyzetben, és az Ő közbenjárására ezt a kegyelmet mindörökre meg is őrizzem. Ámen.

>> Fölséges az Isten! -S Fölsége oly nagy, hogy a homokszemeket, melyek valójában az Ő nagyságához mérten: nincsenek is; kincsként tartja meg tenyerében... Viszont mi, homokszemek, kik Isten nélkül "nem vagyunk"; sokszor nagy hegyként tornyosulunk önmagunk elé, és saját leomlásra váró sziklaszirtjeinkhez ragaszkodunk úgy, mint ha kincsek volnának...pedig csak megkövült szívünk melléktermékei... -De Isten szemében mégis kincsek vagyunk! - Kincsek a múltunk megkopott mérföldkövei, mert kellettek az Úthoz, hogy eljussunk Hozzá; hisz mi a haladást választottuk, a hit útját, s letettük az elmúltat Istenünk kezébe... S kincsek jelenünk készségei, mert ebből a "leomlásra várásból" tudja Isten (sokszor különösebb robaj nélkül, csupán átépítéssel) újjá alkotni életünket, hogy jövőnk Isten Szent Terve szerint igaz kincsé váljon... Mert a hit, a szeretet hegyeket mozgat meg! De az elmozduláshoz, egészen kicsiny kis homokszemmé kell válnunk, hogy Isten fölséges nagysága megnyilvánulhasson a mi semmiségünk által. S az a Szeretet, mely képes megsemmisülni, teljesen elégni szeretetében...megmozgatja a világot! <<

Uram! Olyan vagyok, mint a kiszáradt homok, melyet a legkisebb szél is elsodor. Kérlek, bocsáss meg!  Felajánlom Neked e gyengeségemet és kiszolgáltatom magamat a Te Szeretetednek, hogy teljesen a birtokodba vegyél. Ne engedj az idegen szeleknek részt belőlem! A Te Szent Szeled alkosson engem ujjá Uram! Hisz látod, hogy milyen csöppnyi, gyenge kis "kosz" vagyok!  -De a Te erőteljes, halk fújásod által újra megszabadulhatok, s az idegen szelek befolyása nélkül tudok majd szárnyalni...Feléd. Kérlek, add meg újjászületésemet! Uram, "szülj", teremts ujjá engem!  Köszönöm Neked! Mindent köszönök! Dicsőség Neked Istenem! Ámen.

Isten kegyelméből: Rózsa Sándor (Sandroz)

Nézz be hozzám máskor is, hetente kétszer új tartalmakkal találkozhatsz. Keresd fel régebbi írásaimat is. >

Keress meg az InstagramonFacebokoon Egy Szív Egy Lélek néven megtalálsz. 

Látogasd meg a Gasztroblogomat is ( Chef Sandroz ), amit más tartalmakkal együtt a honlapomon keresztül könnyen elérsz. Kattints ide

*A blogokban szereplő fotók eredetije vagy saját készítésű, vagy a www.pixabay.hu oldalról származik A fotók és az írások, vagy azok részletei mindennemű felhasználása csak előzetes írásos engedéllyel és a forrás pontos megjelölésével lehetséges. A bejegyzések megosztása az eredeti bejegyzés linkjével lehetséges.

Lelkemből szól

5441201_l.jpg

Lelkünk mélyén el van ültetve a keresés… Keressük Létünk Értelmét, célját, a megoldásokat… - A Jóra, a jobbra vágyó lelkünk keresi a „Tökéletest”, s próbáljuk megtalálni önmagunkban, másokban és a világban, pedig saját magunk, és e világ tökéletlensége is nyilvánvaló! De mindenkiben ott él a tökéletesség csírája. Csak jó talaj kell hozzá, Víz és Fény és szárba szökken! A mi befogadó készségünk határozza meg a talaj minőségét, és segíti a bennünk munkálkodó szeretet csírázását, és fejlődését. Érzelmeink megnyilatkozásai egyenes arányosan kihatnak a fejlődésre. Fontos megtudni, hogy mit táplálunk a szívünkben, hiszen ez határozza meg, hogy milyen termésre számíthatunk… Milyen kapcsolatokat ápolunk másokkal, hogy viszonyulunk emberekhez, történésekhez, a világ dolgaihoz… Aki a gyűlölködésben, s rosszindulatban fürdik, az pusztulást és hanyatlást arat. Akit a béke, az öröm, a jóravaló készség hat át, azt a Szeretet Fénye érleli meg és kalászából másokat is táplálhat. Éppen ezért nagy a felelősségünk, s oly komoly a küldetésünk:  Legnagyobb „aszály” idején is elhozni e világba a Békét, az Örömöt, s Életre segíteni a Szeretet vívmányait, megjeleníteni az Isteni Akaratot, azáltal, hogy mint az Isten eszközei „Jelen legyünk”.

 E világi jelenlétünknek szinkronban kell lenni az Isteni jelenléttel… Őt magát kell megjelenítenünk… Ehhez viszont rendszeresen töltekeznünk kell. Magunkba szívni az Isteni szeretetet!

Isten mindig velünk van!  - Hitünk által szeretetének jeleit felfedezhetjük életünk történéseiben, de ehhez figyelnünk kell rá!

Ahogy emberi kapcsolatainkban, úgy Istennel való kapcsolatunkban is szükségünk van az odaszánt időre.. A kimondott szavakra, a megélt közös élményekre, a kifejezett érzelmekre, a megérintettségre, a jelenlétre… , s ennek a milyensége adja a súlyát annak, hogy téren és időn túl mennyire tudunk belemerülni, és benne maradni… összekapcsolódni...

 ..Minél jobban gyökeret eresztünk a hitben..annál jobban tudunk az Ég felé törni és kiállni földi viharokat és szeleket, szárazságot vagy ártó kezeket.. Ha le is tépnék leveleinket..ha megtörnék ágainkat.. Ha hitünk erős, megteremhetjük gyümölcseinket.. A hit Isten ajándéka, amit tettekben, szavakban ki kell fejeznünk, hallhatóvá, kézzelfoghatóvá, érezhetővé kell tennünk..  

"Mindazt, amit hittel, imádságban kértek, megkapjátok." (Mt 21,22)

Szeretettel biztatlak, hogy beszélgess Istennel, szemléld Őt, és szóban vagy írásban szólítsd meg, és öntsd ki neki a szíved! Isten figyel rád és meghallgat! Az imádság egy intim beszélgetés... nem monológ, hanem párbeszéd.. Kérj halló szívet! 

Szemlélődő imádságok szívemből-lelkemből:

Uram! Olyan vagyok, mint a kiszáradt homok, melyet a legkisebb szél is elsodor. – Kérlek, bocsáss meg!  Felajánlom Neked ezen gyengeségemet és kiszolgáltatom magamat a Te Szeretetednek, hogy teljesen a birtokodba vegyél. Ne engedj az idegen szeleknek részt belőlem! A Te Szent Szeled alkosson engem ujjá Uram! Hisz látod, hogy milyen csöppnyi,gyenge kis "por" vagyok!  -De a Te erőd által újra megszabadulhatok, s az idegen szelek befolyása nélkül tudok majd szárnyalni Feléd... - Kérlek add meg újjászületésemet! Uram, "szülj",teremts ujjá engem!  Köszönöm Neked! Mindent köszönök! Dicsőség Neked Istenem! Ámen.

* * *

Ó. Én Istenem! Kérlek, add, hogy sugárzó fényedet mindig elfogadjam, felfogjam, és mint egy összetört, és darabjaira hullott tükör, minél több felé tükrözhessem a Te Szent Óhajod szerint! Add kérlek, hogy teljesen  lemondjak önmagam akarásairól, és csakis a Te szent Terved lebegjen előttem… - Szeretni mindenekfelett, és megmenteni a lelkeket! – Ezért Uram, most  újra teljesen oda akarom adni magam Neked, és kérlek, hogy árassz el Szentlelkeddel, hogy a szolgálatban, és minden apró mozdulatban, és a hétköznapok megannyi kis  lehetőségének világában a Szeretet ünnepét éljem meg… Azt, hogy velem vagy! Te, az Isten, az Atya, a Szeretet! Köszönöm! Ámen.     * * *
4050412_l.jpg

Ó, Drága Uram! Te olyan jóságos, és irgalmas vagy, hogy úgy táplálsz engem, mint egy kis fiókát. Atyai (Anyai) szereteteddel apró kis darabokra csipegeted eledelemet, és pépessé teszed, hogy kellő képen be tudjam fogadni azt. Én kinyitom csőrömet, és feléd tartom, hogy éltető mannát juttass üres begyembe. De ezután újra ott csipogok, mozgolódok, keresve Téged, hogy újabb és újabb falatokat juttathass nekem. Ó, néha nem hallom meg felséges szárnyaid suhogását, és a drága kincs becsukva találja csőrömet, és így testvérkéimnek kell odaadnod részemet. Ó, nem irigykedem, nem szomorkodom ez miatt, hiszen Te mindig gondoskodsz rólam, és elhalmozol minden finomsággal. Milyen sokszor tapasztalom, hogy mikor újra felénk szállsz, és csodás falatot hozol, ismét nekem nyújtod először azt. És én igyekszem is minél nagyobbra nyitni csőrömet, hogy e számomra óriásinak tűnő étket kicsiny begyem be tudja fogadni. De mivel látod, hogy nem tudok megbirkózni vele, lecsippentesz belőle egy-egy darabot, és éhes testvérkéimnek kínálod azokat. Közben azt veszem észre, hogy egyre kisebbnek tűnik számomra e kényelmes fészek, hisz gyorsan növekszem általad. Úgy vágyom már rá, hogy kiröpülhessek, hogy mikor vézna kis lábacskáimmal elrugaszkodom, elhagyva a föld vonzását a magasba emelkedjek, hogy már ne tartson fogva e száműzetés. Ilyenkor érzem legjobban, hogy suta szárnyaim, és pihés tollruhám nem készek még… és belátom, hogy ha majd elegendő táplálékkal felerősíted törékeny szervezetem, és elérkezik a kellő idő, akkor majd utamra bocsátasz. De kérlek, addig is tanítsd meg számomra mindazt, ami szükséges ahhoz, hogy fel tudjak emelkedni, ellent tudjak állni a nehézségnek. Hiszen tudom, mily sok veszély leselkedik rám… Idegen szelek ragadhatják el szárnyaim, vagy figyelmetlenségemben túl messze kerülhetek Tőled…- Vonj mindig szárnyaid alá, kérlek, és gyengeségem, elesettségem miatt még féltőbb szeretettel gondoskodj rólam. Ó, milyen csodálatos is megérezni e gyengédséget… Ettől mindig fellelkesedem, és mint buzgó ifjonc, ki-kihúzódom „korlátaim” széléhez, sőt még arra is merészkedem, hogy kiüljek a legközelebbi ágakra. Milyen más is innen az égre tekinteni… - de ha egy kicsit is megingok, a mélységnek borzalmát látom alattam tátongani, és ezért igyekszem is, hogy a Te általad készített kuckómban biztos menedéket találjak. Ó, mily csodálatos is lesz a Te útmutatásod szerint a felhők fölé emelkedni, hisz Veled majd biztosan rátalálok egy olyan légáramlatra, amibe belekapaszkodva, egyenesen a felhők mögül előbújó nap felé tarthatok. Ekkor majd kiterjesztem fáradt szárnyacskáimat, hogy e drága fény melegítő sugarai felszárítsák ázott, viharvert tollruhám, és áldott békességben szemléljem, hogy e mindent betöltő világosság mily csodás szivárványt rajzol a kitisztult égre, így mutatva utat a tág végtelenbe. Én Uram, én Istenem, oly magas ívű utat szántál nekem. Nekem, aki még azzal sem tud neked örömöt okozni, hogy e színpompás jelet látva a szeretet táncával köszönjem meg jóságodat, és irgalmadat. Ez helyett szüntelenül vergődve, és erőlködve tudok csak haladni Feléd, pedig oly erősen vonzz engem a futásra, a szárnyalásra a Te keneteidnek illata. Hisz, aki már egyszer, akár egy pillanatra is belemerülhetett e teljesen megrészegítő kábulatba, lelkében izzó vágyak lángjai csapnak fel, és teljesen eggyé kíván válni annak örök forrásával. De látod, Uram, gyengeségem odáig terjed, hogy még e lángolás sem szünteti bennem meg a viharok tombolását. Kérlek, hogyha majd olyan sötét fellegek borítják be az eget felettem, amelyektől már nem láthatom mindent átható örök fényedet – Jöjj el, Uram! Jöjj, és Szentlelked világosságával töltsd el elmém és nyisd meg a szívem, melyet már Néked adtam, hogy Neked lüktessen, és szüntelenül hálát adjon. Jöjj, és vedd le szememről a „fátylat”, hogy újra megláthassalak, és megtaláljalak, és soha el ne veszítselek. Ámen.      

* * *

Uram, szabadíts meg bűneimtől... - Megszabadítottalak!

Uram, szabadíts meg önnön gyarlóságomtól...- Add át magad!

Uram, adj szívemnek szabadságot, szabadulást... - Merülj el az én szívemben, emésztő tűz szeretetben... Ne tégy semmi mást! 

* (forrás: saját naplóbejegyzéseim 90-es évekből )*

Isten kegyelméből: Rózsa Sándor (Sandroz)

Nézz be hozzám máskor is, hetente kétszer új tartalmakkal találkozhatsz. Keresd fel régebbi írásaimat is. >

Keress meg az InstagramonFacebokoon Egy Szív Egy Lélek néven megtalálsz. 

Látogasd meg a Gasztroblogomat is ( Chef Sandroz ), amit más tartalmakkal együtt a honlapomon keresztül könnyen elérsz. Kattints ide

*A blogokban szereplő fotók eredetije vagy saját készítésű, vagy a www.pixabay.hu oldalról származik A fotók és az írások, vagy azok részletei mindennemű felhasználása csak előzetes írásos engedéllyel és a forrás pontos megjelölésével lehetséges. A bejegyzések megosztása az eredeti bejegyzés linkjével lehetséges.

                                               

Az Élet társasjátéka: Értelem és érzelem

tarsasjatek.pngAz Élet egy olyan társasjáték, amiben te nem bábú vagy, hanem a játékos... Egyszerre gondoskodsz magadról és dobásaiddal biztosítod a lépéseidet, a haladásod ütemét, és élvezed a játékot közben... Persze attól, hogy „játék”, nem lehet félvállról venni... Hiszen egy társasjátékban nem csak az a fő, hogy célba érj, hanem hogy azok, akikkel együtt játszol, veled együtt örömüket leljék benne.

Sajnos éppen erről feledkezünk meg leginkább. Elveszünk a mindenféle szabályok sűrűjében, és elfelejtjük, hogy az élet célja, hogy boldogok legyünk. A legfőbb szabályt, a SZERETETET nem tartjuk be, mert belefeledkezünk az élet feladataiba. Haladunk, lépkedünk vakon, és ez leterhel bennünket, mert számtalan akadályt kell legyőznünk. Csak úgy dobálózunk a szavakkal, és közben sokszor pont azokat találjuk el, bántjuk meg, akik a legsérülékenyebbek, vagy a legközelebb állnak hozzánk. Persze, érthető, hogy hirtelen reagálunk, mert lendületben vagyunk, vagy éppen a kényszerpihenő miatt megrekedve. Az életben a játszmák folyton zajlanak, és eközben sokféle érzelem kavarog bennünk… Természetesen az is előfordul, hogy érzéseink néha félresiklanak, vagy egyszerűen irányíthatatlanokká válnak.

Ne csüggedjünk! Ha szeretünk, eltelünk pozitív érzelmekkel és az Élet dolgaira mosolyogva könnyebben találunk megoldásokat... Az érzelmek segíthetik a sebek gyógyulását, de a fájdalmak felerősödését is. Válaszaink, választásaink, tetteink, mulasztásaink mind hatással vannak a jelen és a jövő alakulására, a saját és mások életére egyaránt. Ez a felelősség viszont nem azért van rajtunk, hogy fogva tartson minket, hanem, hogy figyelmes értelemmel dolgozzunk rajtuk.

Vizsgáljuk meg rendszeresen a szándékaink irányát, reakcióinkat, és tanuljunk belőlük. Tervezzük meg az útvonalat, s próbáljunk a számunkra legmegfelelőbb ütemben haladni… Tartsuk szemünk előtt a célt, figyeljük a „játék” menetét, és próbáljuk meg közben egyszerűen csak jól érezni magunkat.   
1703083_l.jpg

Az érzelmeink emberségünk velejárói, életünk színfoltjai, vagy éppen árnyai, - aszerint, hogy milyen lelkülettel éljük meg azokat. - Színfoltjai, ha minden pillanatot, az adott lehetőségeket, és még a nehézségeket is, mindent, ami az életünkben történik, úgy vesszük, hogy azok értünk vannak. Ha ezzel a lelkülettel és hozzáállással éljük az életünket, akkor érzelmi reakció-válaszaink pozitív energiája, pozitív hatással lesznek maga a történésekre is... - szóval nem csak a bábuk lépésére, de a játékosokra is egyaránt... screenshot_20210318_012002.jpg   screenshot_20210318_011921.jpg

Érzelmeink akkor válnak életünk árnyaivá, ha csupán azokra hagyatkozunk, ha hagyjuk, hogy teljes befolyást szerezzenek az életünkre, hiszen így könnyen elveszítjük a rálátást a Valóságra.  A rózsaszín köd, vagy éppen a sötétség bábujaként is lehet élni; sőt, még a közömbösség mély bugyraiban is lehet létezni, mert az Élet mindent elvisel… (még azt is, ha keresztre szegezik…)

ÉLETRE hívásunk célja sokkal több az érzelmek, az élvezetek halmozásánál-hajszolásánál... Hosszú távon úgy sem ússzuk meg, hogy komolyan vegyük a küldetésünk. Életünk nagy feladata, hogy egyensúlyt teremtsünk az értelem és az érzelem közt, hiszen egymást segítik-kiegészítik. Összhangban együtt adják az „életünk sóját”.  screenshot_20210318_012048.jpgTehát szívvel és értelemmel éljünk! Mindig igyekezzünk figyelmesen benne lenni a pillanatokba, és érezzük át, élvezzük azokat, de értelmezzük, mérlegeljük is, és próbáljuk meg az adott helyzetből a legtöbbet kihozni…

Isten ajándéka az élet, ha tudatosan szeretettel átitatva, érzelmeinket megélve, de kontrollálva engedjük az életünkbe az eseményeket, akkor tartós és pozitív hatást tudnak gyakorolni.

Semmi nincs önmagától, az ajándékot is el kell fogadni, ki kell tárni az embernek a kezét-szívét hozzá, hogy megajándékozottá váljon. 

Imádkozzunk: Köszönöm Istenem, hogy az élet örömei és nehézségei is értünk vannak, kérlek segíts, hogy meglássam, megértsem, amit nem tudok felfogni azt pedig hittel fogadjam. Nyisd meg a szívemet-lelkemet, hogy szabadon  élvezzem az életet, és éljem meg a pillanatokat, s becsüljem meg őket! Köszönöm, hogy megáldottál és szüntelenül megajándékozol értelemmel és jó érzelmekkel! Áldott légy! Ámen 4001444_l.jpg

Isten kegyelméből: Rózsa Sándor (Sandroz)

Nézz be hozzám máskor is, hetente kétszer új tartalmakkal találkozhatsz. Keresd fel régebbi írásaimat is. >

Keress meg az InstagramonFacebokoon Egy Szív Egy Lélek néven megtalálsz. 

Látogasd meg a Gasztroblogomat is ( Chef Sandroz ), amit más tartalmakkal együtt a honlapomon keresztül könnyen elérsz. Kattints ide

*A blogokban szereplő fotók eredetije vagy saját készítésű, vagy a www.pixabay.hu oldalról származik A fotók és az írások, vagy azok részletei mindennemű felhasználása csak előzetes írásos engedéllyel és a forrás pontos megjelölésével lehetséges. A bejegyzések megosztása az eredeti bejegyzés linkjével lehetséges.

Új nézőpontra van szükséged

407244_l.jpgAz élet tele van nehézséggel, fájdalmakkal, megpróbáltatásokkal… És hajlamosak vagyunk csak ezekre fókuszálni… szinte vakká tesz bennünket az önsajnálat, az áldozatszerep. Kerülgetjük az úton levő göröngyöket és bukkanókat, de nem látjuk meg a sziklák közti, útszéli kis virágokat, a nap fény-árnyék játékát, és elfelejtünk még lélegezni is – jó nagyokat beleszippantani a friss levegőbe! Pedig most csak erre van szükségünk… Idézzük fel magunk előtt, ahogy a nap fénye kiragyog a takarásából, és a felhőn keresztül szétszóródik a fény. - így kell nekünk is levetkőzni emberi gyarlóságainkat, kilépni árnyaink mögül, s hagyni, hogy Isten szeretete szabadon sugározzon ránk, és rajtunk keresztül másokra… Mert ha hagyjuk, hogy Isten hasson ránk, akkor az Élet maga fog sugározni bennünk… szemünk csillogása, mosolyunk ragyogása a legnagyobb tanúságtétel lesz! Keressük Őt mindenben és mindenkor, s hagyjuk, hogy betöltsön! fb_img_1595663294483.jpg

Ne engedjük, hogy a körülményeink rabságban tartsanak minket! Ha úgy érezzük, hogy gondjaink elhatalmasodnak rajtunk, vagy az élet választások elé állít bennünket, akkor a kétségbeesés helyett álljunk meg, és vonuljunk vissza „belső szobánkba”, és szemléljük az életet egy másik szemszögből… Nem elmenekülni kell és begubózni, hanem szembenézni a dolgokkal és megtalálni, hogy mit mondd nekünk ez az adott helyzet. S ezután sorban megtenni, amit meg tudunk tenni a bonyodalmak felszámolásáért...

"Az ember arra hivatott, hogy bensőjében éljen, és így vegye kézbe önmagát, ahogy az csak innen kiindulva lehetséges; csakis innen kiindulva lehetséges igazán vitába szállni a világgal, csakis innen kiindulva képes az ember megtalálni a számára elrendelt helyet a világban.” (Szent Edith Stein Benedikta)

Az Élet most különösen arra tanít, hogy minden, ami nem szeretet csak hiábavalóság és múlandó! Az Élet viszont Örök, mert Isten maga a Szeretet! S szeretni azt jelenti, hogy befogadni az Életet…

Isten szeretete akkor is velünk van és átölel, ha éppen nincs senki, aki felénk nyújtsa a kezét… Csak egyszerűen hagyjuk, hogy egészen közel jöjjön hozzánk! - az első lépést mindig Ő teszi meg: hív, hogy megszólítsuk, hogy lelkünk bánatát elsírjuk neki, hogy megosszuk vele félelmeinket, és örömünk benne legyen… s hálás szívvel mondjunk neki köszönetet mindenért! Istennel való beszélgetéseink által kapunk új megvilágítást az életünk periódusaira, eseményeire… Az ima egy olyan gyógyszer, ami akkor fejti ki leginkább a hatását, ha hagyjuk, hogy egészen a mélyről törjön elő belőlünk… nem igazán kell más hozzá, csak őszinteség és a szándék, és persze, hogy elkezd…

Szívemből kiszakadt és leírt imáimból osztok meg párat, hogy ugyanazon Lélek járjon át téged is, aki velem ezt leíratta-elmondatta — Imádkozzunk együtt! : fb_img_1603263837318.jpg

Ó, Mindenség Istene! Te, aki számunkra személyre szabott utat terveztél, irányítsd figyelmünket akaratodra és add, hogy készséges szívvel, fürkésző-kereső lélekkel forduljunk Feléd!

Mennyei Atyám! Köszönöm Neked, hogy a gyermeked lehetek! Végtelen irgalmaddal lehajoltál hozzám és szeretetedből a nevemen szólítottál, hogy a Tiéd legyek! Meghívtál arra, hogy Jézus Krisztus által részesüljek isteni életed gazdagságából. Ezért most nagy bizalommal kitárom szívemet Feléd, és Rád bízom az életemet!        Jöjj édes Uram, és vidd véghez mindazt bennem és általam,  amit te nagy gondossággal elterveztél! Segíts engem, hogy meglássam minden értelmet meghaladó Bölcsességedből számomra előkészített utat. Jöjj velem, mert csak akkor érhetem el célomat, életem Benned való kiteljesedését, ha Veled együtt haladok, ha Te magad szegődsz mellém Istenem. Küld el Szentlelkedet, hogy egyesítsen Isteni Szeretetben engem, és mindazokat, akiket földi útitársamul szántál. Gondviselő Jóságod által biztosítsd számunkra a megfelelő eszközöket, hogy Szent Akaratodat minél hatékonyabban valósítsuk meg a lelkek üdvösségéért, megszentelődésünkért. Ámen.

Megszentelődésünk Forrása! Segíts minket, kicsiny lelkeket, hogy éltető vizedre leljünk és add, hogy semmi más ne oltsa szomjunkat csak az, ha a Tebelőled meríthetünk… A Te gondolataid legyenek a mi vezérünk, a Te szereteted legyen a mi erőnk, a te békéd legyen a mi társunk, kísérőnk. Szentlelked harmata tápláljon minket Uram, hogy soha ki ne száradjunk, hogy Örömödben mindenkor részesülhessünk… Ámen.

Istenem! Kérlek, add meg nekem, hogy életem szüntelen imádság lehessen. Minden lélegzetvételem egy Miatyánk legyen. Szívemnek minden dobbanása Üdvözlégy Máriaként hatoljon fel az Égbe. Minden földi léptem Dicsőségként zengjen. …s így életem imája által sok jót tehessetek itt a földön, s ez által minél több lelket vonzz fel Te a Mennybe. Áldott legyen az Isten mindörökké! Ámen.                                      

Ó, Szentlélek! Igazság, bölcsesség és értelem FORRÁSA! Áraszd reánk Fényedet, hogy minden szavunk, gondolatunk és cselekedetünk Teáltalad, s Belőled induljon ki, s Veled egyesüljön! Szenteld meg azokat, hogy mi is szentek legyünk, úgy, ahogy azt nekünk Te elrendelted! Ámen.    

 Jöjj Szentlélek, Erősség Lelke! Erőddel töltsd be a gyengéket! Adj lendületet és kitartást a haladásban!

Jöjj Szentlélek, Békesség Lelke! Nyugalmad űzze el a széthúzást, a viszályt! Add a Szeretet szelídségét, nyugalmát a Békétlenekre!

Jöjj Szentlélek, Bölcsesség Lelke! Semmisítsd meg az okosak okosságát, és dicsőítsd meg az Atyát a kicsinyek bölcsessége által! Mert az igazi bölcsesség: elfogadni a semmiséget, és befogadni a Mindenséget. Tégy eszközöddé minél több kicsiny Lelket!

Jöjj Szentlélek, Szeretet Lelke! Oltsd el a gyűlölet vad tüzét, és gyújtsd lángra a szíveket, hogy a Tevékeny Szeretet győzedelmeskedjen a világ lanyhaságán! Vedd birtokodba azt, ami a Tiéd!

Jöjj Szentlélek, Tanács Lelke! Vezesd az értelem zabolátlan fuvallatait az Atya akaratának mezsgyéjén! Súgd meg a jelen pillanat válaszait, hogy tetteink szeretetéről tanúskodjanak!

Jöjj Szentlélek, Igazság Lelke! Törd össze a bálványokat, leplezd le a hamisságot, és világosságod ragyogja be a lélek legsötétebb bugyrait is! Legyen Világosság!

Jöjj Szentlélek, Remény Lelke! Fedd fel a lelkek előtt Jézus Szent Vérének erejét, hogy ez megszabadítsa a kilátástalanság rabláncától a hitetleneket, azokat, akik még nem ismerték meg Isten szeretetét! Építsd bennünk Szentlélek a HIT-REMÉNY-SZERETET Hármasságát, hogy Jézus Krisztus által, a Szentlélekben megismerjük, megszeressük, és soha el ne hagyjuk az Atyát! Ámen.                                                    

Isten kegyelméből: Rózsa Sándor (Sandroz)

Nézz be hozzám máskor is, hetente kétszer új tartalmakkal találkozhatsz. Keresd fel régebbi írásaimat is. >

Keress meg az InstagramonFacebokoon Egy Szív Egy Lélek néven megtalálsz. 

Látogasd meg a Gasztroblogomat is ( Chef Sandroz ), amit más tartalmakkal együtt a honlapomon keresztül könnyen elérsz. Kattints ide

*A blogokban szereplő fotók eredetije vagy saját készítésű, vagy a www.pixabay.hu oldalról származik A fotók és az írások, vagy azok részletei mindennemű felhasználása csak előzetes írásos engedéllyel és a forrás pontos megjelölésével lehetséges. A bejegyzések megosztása az eredeti bejegyzés linkjével lehetséges.

Tartsátok távol a farkast a szívetektől

712125_l_20210312072312912.jpgA lelki-élet az Isten lelkének az élete mibennünk. Figyelnünk kell rá, hogy mit engedünk be és, hogy mit jobb elzárni a szívünktől. "Mindent vizsgáljatok meg; ami jó, azt tartsátok meg! Mindenfajta rossztól óvakodjatok!" (1Tessz 5,21-22) Fel kell ismernünk, és tudatosan Isten segítségét kérve mérlegelnünk... 

Nem hanyagolhatjuk el sem a testünk, sem a lelkünk. Táplálkoznunk kell, hogy a testünk megfelelően működjön, de táplálnunk kell a bennük élőt is, hogy kiteljesedhessen bennünk az Ő Élete.. Mit ér az a böjt, ha csak az aszkézis marad, de a lélek kárt szenved tőle. Figyelnünk kell mindig mindenben a határainkat... Imádsággal, a szeretet felizzításával, lelki-beszélgetésekkel, töltekezésre alkalmas írások olvasásával, mind növekedhetünk, épülhetünk. Erősödnünk kell, mert e világban minden arról szól, hogy elgyengüljünk.. Ragadjunk meg minden lehetőséget!

"Mindnyájan öltsétek magatokra az egymás iránti alázatosságot, mert Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad. Alázkodjatok meg tehát Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején. Bízzátok rá minden aggodalmatokat, mert gondja van rátok. Józanok legyetek és vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán körüljár, keresve, kit nyeljen el. Erős hittel álljatok neki ellen, tudjuk ugyanis, hogy ugyanez a szenvedés éri testvéreiteket is, akik ezen a világon vannak. Minden kegyelem Istene pedig, aki meghívott titeket az ő örök dicsőségére Jézus Krisztus által, maga fog titeket – miután kissé szenvedtetek – tökéletesíteni, megerősíteni, megszilárdítani és megalapozni. Övé a dicsőség és az uralom mindörökkön örökké! Ámen." (1 Pét 5,5-11)

img_20190927_065148.jpg

Én a 90-es évek közepén, minden előzmény nélkül, friss apukaként szólíttattam meg Isten által, és nagyon sok különleges történés és megannyi kegyelmi ajándék vezetett a hit útján. Életem egyik meghatározó könyve, Valtorta Mária: Mária Élete. A misztikus szerző terjedelmes mennyiségű írásaiból válogatták ki Jézus Édesanyját, Máriát érintő részeket, amiből 3 kötet lett kiadva könyv formában. Én nem bírtam letenni.. Olyan részletgazdagon és olyan lélekkel van megírva, hogy pillanatok alatt magával ragadott, és szinte a történet részesévé tett. És ez a legcsodálatosabb, ami történhetett velem..

Évekkel azután rákerestem a neten, hogy hátha találok még egyéb kiadványt. Meglepetésemre nem egyet, hanem rengeteget találtam, de elektronikus formában. Nagyon könnyen elérhető, letölthető és olvasható, de akár kinyomtatható is. Valtorta Mária írásain kívül, számos rendkívüli egyéb kiadványok is elérhetők. Szeretném megosztani veletek ezt a csodálatos lehetőséget. Kérlek, éljetek vele, mert ezek olyan gyöngyök, amik előrébb viszik a lelki-életet, és ékesítik a szívünk..  

A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár csodálatos lehetőséget biztosít, hogy olyan írásokhoz hozzáférjünk, ingyenesen, amik másképpen nehezen, vagy már nem elérhetőek. Ide kattintva elérheted: >

Kattints a fenti linkre és Valtorta Máriát keresd ki a névsorból. Őróla az életéről, de értékes írásaiból is terjedelmes mennyiséget találsz.. - mindegyik rendkívüli.. 

Ebből most ízelítőnek Jézus egyik példabeszédét másolom ide be, biztatva, hogy ha tetszik, keressétek fel az Elektronikus könyvtárat, és használjátok ki a lehetőséget a lelki töltekezéshez. Ne a világ ordítására figyeljetek..Isten hívása mindig békés és szelíd.. Ha Őrá fókuszálunk, a jóval töltekezünk, akkor ez a jó fogja átjárni az életünk..De igaz ez fordítva is...  fb_img_1600852196941.jpg

Jézus példabeszédei : A farkas és a Sátán

'A pásztorok összeterelik a nyájat, és utána Jézus elkezdi:
– Azt mondtátok: „Ott fenn, ahol mi vagyunk csak a szelek beszélnek, és néha a farkas, és öldököl.” Ami itt fenn történik, az történik a szívekben is Isten, az ember és a Sátán által. Azért ott fenn is meg lehet mindenetek, ami meglenne bármilyen helyen. Eléggé ismeritek-e a Törvényt, annak tíz parancsolatát? Akkor eleget tudtok. Ha hűségesen gyakoroljátok, amit Isten adott a parancsolatok által, akkor szentekké lesztek. Ne panaszkodjatok amiatt, hogy messze vagytok a világtól. Ez megóv titeket sok romlottságtól. És Isten soha sincs távol tőletek, hanem nagyon is közel, abban a magányban, ahol az Ő szava szól az általa teremtett szelekben, a fűben, a vízben. Ez a nyáj nagy, sőt sok nagy erényre tanít titeket. Szelíd és engedelmes. Kevéssel megelégszik, és hálás azért, amit kap. Tud szeretni és megismeri és szereti azt, aki gondozza. Tegyetek ti is hasonlóképpen, s mondjátok: „Isten a mi pásztorunk, és mi az Ő juhai vagyunk. Szeme rajtunk van. Ő gondoz  minket, és nem azt adja nekünk, ami a bűn forrása, hanem azt, ami szükséges az élethez.” És tartsátok távol a farkast szívetektől. Farkasok a gonosz emberek, akik a Sátán rendeletére talán rossz cselekedetekre beszélnek rá, csábítanak titeket, és maga a Sátán kísért titeket a bűnre, hogy széttépjen. Őrködjetek! Ti pásztorok ismeritek a farkas szokásait. Ravasz, míg a juhok egyszerűek és ártatlanok. Lassan közelít meg, miután a magasból kikémlelte a nyáj szokásait, oldalogva közelít a bokrok között, és hogy ne vonja magára a figyelmet, utána megáll, és sziklának látszik. Nemde egy nagy kerek sziklának látszik a fűben? De utána, amikor biztos, hogy senki sem őrködik, ráugrik és beleharap (áldozatába). Így tesz a Sátán is. Megfigyel titeket, hogy felismerje gyenge pontjaitokat, körbejár titeket, ártatlannak és távol lévőnek látszik, másfelé fordul, de közben szemmel tart titeket, és utána váratlanul rátok ugrik, hogy bűnbe vigyen titeket, és néha sikerül neki. De közeletekben van egy orvos és egy Istennek kedves lény. Isten és a ti angyalotok. Ha megsebesültetek, ha megbetegedtetek, ne távolodjatok el tőlük, mint egy veszett kutya teszi. Hanem sírva kiáltsatok hozzájuk: „Segítség!” Isten megbocsát annak, aki megbánja bűnét, és angyalotok kész arra, hogy könyörögjön Istenhez értetek és veletek együtt. Legyetek jók. Megáldalak titeket, hogy semmi ne árthasson nektek. Béke veletek!'

(A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyar nyelvű keresztény irodalom tárháza.)

Ezen "könyvajánlóval" , Jézus szavaival biztatlak, hogy fordíts időt a lelki táplálékra. Közeledjetek Istenhez.. Ő mindig Velünk van és kész segíteni a bajban, és figyel, gondot visel ránk, és ha elesünk megbocsájt.. mert SZERET!

Nézz be hozzám máskor is, hetente kétszer csütörtökön és vasárnap új tartalmakkal találkozhatsz. Vasárnapi posztomban újra lélekből kiszakadó imákat osztok meg. Keresd fel régebbi írásaimat is. >

Isten kegyelméből: Rózsa Sándor (Sandroz)

Keress meg az InstagramonFacebokoon Egy Szív Egy Lélek néven megtalálsz. 

Látogasd meg a Gasztroblogomat is ( Chef Sandroz ), amit más tartalmakkal együtt a honlapomon keresztül könnyen elérsz. Kattints ide

*A blogokban szereplő fotók eredetije vagy saját készítésű, vagy a www.pixabay.hu oldalról származik A fotók és az írások, vagy azok részletei mindennemű felhasználása csak előzetes írásos engedéllyel és a forrás pontos megjelölésével lehetséges. A bejegyzések megosztása az eredeti bejegyzés linkjével lehetséges.

fb_img_1602485458732_6689465649499.jpg

NE FÉLJ, NE AGGÓDJ!

1872634_l.jpgEbben a zűrzavarban, ami most van a világban, elég nehéz meghallani a csendet, vagy egyszerűen csak rátalálni a saját hangunkra. Szinte rátelepszik a zaj a lelkünkre… Mindenhonnan áradnak felénk a vészmadarak károgásai, a rosszindulat, mint a fagyos szelek úgy süvítenek, és csípnek is. Nehezen gyógyuló sebeket ejtenek a lelkünkben. A megsebzett lélek elgyengül, és könnyű célponttá válik annak, aki el akarja veszejteni, és most minden adott, hogy nagy erővel pusztíthasson. A kilátástalanság minden területen szedi áldozatait, s mint ordító farkas portyázik, hangjától megfagy a szívünk, miatta megbénul, elnémul bennünk a Szeretet. Ha Isten szavai nem érnek el hozzánk, akkor támasz nélkül, céltalanul, reményvesztetten bolyongunk. A reménytelenségben aztán könnyen eluralkodik a félelem. - Aki fél, abban a hit és a remény haldoklik.

Pedig ha a bajban nem kapaszkodunk az Istenbe, - ha nem figyelünk rá, - ha a gonoszság térhódításakor mi sem ragaszkodunk a Szeretethez, - ha önátadásunk csak részleges és felületes, akkor mégis, hogyan és kitől várjuk a segítséget?

– Persze ilyen körülmények között, nem csoda, hogy teljesen összezavarodik bennünk minden... De nem lehetünk épp most zavarodottak, hiszen az életünk múlik rajta, és ez az időszak most a hitünk próbája!

A világ történéseit, de a saját, és a közelünkben levők életét figyelve, egyre inkább láthatjuk, hogy brutális háborúban állunk.. A legnagyobb része titokban, az emberi értelemtől elzárva zajlik, és nem is igazán érzékeljük, csak a hatásait érezzük.., hiszen a lélek csatázik, és a Szellemvilág harcol itt! Sajnos az emberek nagy része, mint bábok megadják magukat, és nem fordulnak az Isten felé, aki a szabadulást, a szabadságot hozná el számukra. Szabad választási lehetőséget ad, hogy felvesszük e a harcot, és az Ő Erejével és Akarata szerint gondolkodunk, beszélünk, cselekszünk, - vagy csak sodródunk a hitetlenség, a kétségbeesés, a félelem és a bűn áradatában.. Hiszen a Gonosz az, aki megbéklyóz, aki a vesztedet akarja. Isten viszont szelíden hív, kér, terelget, és jelen van...mindenkor, mindenhol és mindenben. Csak a mi odafordulásunkon múlik, hogy elfogadjuk e a segítségét…

730518_l.jpg 

1994881_l.jpg

Akkor tudsz valami felett uralkodni, ha már megélted milyen, ha eluralkodik rajtad. - Ismerned kell az ellenséget, hogy le tudjad győzni!

  • ( * Erről egy amerikai film jutott eszembe, aminek az egyik kitűnő szereplője Anthony Hopkins. Címe: The Rite (A rítus) Egy Amerikában élő magyar származású fiatal ördögűző pap hivatása megtalálásának igaz történetét dolgozza fel. Nagyon ajánlom azoknak ezt a filmet, akik az ördög hallatán azt gondolják, hogy az fantazmagória… A főszereplő is küzdött a hitével, és Isten felhasználta az Ő szkepticizmusát, hogy aztán erőssé váljon és csatákat nyerjen. Ha hittel vagy kételkedve is nézed meg e filmet, garantáltan nagy hatást gyakorol rád... De nem az a célja, hogy félelmet keltsen, hanem, hogy rávilágítson a Igazságra... Jézus erejére, a megváltás misztériumára.. A film magyarul:  > itt elérhető!  ) ac2cde1b-864d-4e5d-8429-dc3a4e12376b.jpg

Ha táplálunk valamit, az növekedni fog… A félelem a lélek vírusa, ami a testet is megbetegíti, és észrevétlen lopakodik, és folyton táplálja bennünk és körülöttünk a rosszat.

„Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Féljetek inkább attól, aki a lelket is és a testet is el tudja pusztítani a gyehennában. Két verebet ugye egy fillérért árulnak? És egy sem esik közülük a földre a ti Atyátok tudta nélkül.
Nektek azonban még a hajszálaitok is mind meg vannak számlálva a fejeteken. Ne féljetek hát, hisz különbek vagytok ti a verebeknél!
(Mt 10,28)

Természetes, hogy féltjük az életünket, és az egészségünket óvjuk, de a félni valamitől - nem ugyanazt jelenti, mint félteni, és azt sem, hogy Istent félni! Éppen ellenkezőleg! A FÉL-ELEM-ben nincs benne az EGÉSZség es az EGYség.. - Ha önazonosak vagyunk, ha tisztában vagyunk képességeinkkel és rendben van az önértékelésünk, ha nyitott és befogadó a személyiségünk, ha szeretünk, és ha tudunk szeretetet elfogadni is, - akkor vagyunk EGÉSZEK... EGÉSZSÉGESEK.. és ez az EGÉSZ teremti meg az EGYSÉGET. Az EGY által, aki mindenkiben ott van. Ő szeretné lekötni a teljes valónkat, s figyelmünket..

" Isten részéről soha meg nem szűnő szeretet tárgya vagyunk. Tudjuk, hogy mindig nyitott szemmel vigyáz ránk, akkor is, amikor azt hisszük, hogy éjszaka van. Ő Atya, sőt még több: Anya. Azt akarja, hogy semmi sérelem ne érjen bennünket, csak jót akar mindenkinek." (Szent II.János Pál Pápa)

Mert aki hisz az Istenben, az bízik is benne, hogy gondot visel rá! A hívő emberben a remény él, és ez a remény bevonzza számára az áhított jót. De a félelmünkkel teret adunk a Gonosznak, az meg egyre jobban eluralkodik rajtunk ... ráül a lelkünkre, megkötözi bennünk a cselekvésre kész lelkesedést. Ez aztán természetesen hanyatlást szül, mert ha nincs bennünk lendület, az élet lehelete, akkor megakad a fejlődés. 

root-2518240_1920_1.jpg

Ez a földi élet egy tisztulási folyamat, és ha a nehézségek közepette Istent választjuk, úgy jutunk előrébb.. Közelebb hozzá! - Számtalan feladataink közepette, a mindennapi rohanásban hajlamosak vagyunk elfelejteni életünk lényegét. Most, hogy minden lelassult körülöttünk, mindenféle plusz tevékenységeket találunk ki magunknak, hogy megszokott pörgésünk kiéljük. Ha nem tudjuk magunkat lefoglalni, hát nyitogatjuk a hűtőt, belevetjük magunkat a cyber világba, lájkolunk, kommentelünk, posztolunk, pörgünk tovább.. Olyan ez, mint egy drog... Most mikor végre időnk lenne elcsendesedni, mi magunk okozunk zajt... fb_img_1590793849884.jpg 

Pedig néha az embernek kell egy kis nyugi, egy kis béke, hogy minden, ami kavarog benne, le tudjon ülepedni. A betonnak is meg kell kötnie, hogy falat lehessen rá húzni. - Meg kell, hogy szilárdulj, hogy újra lehessen építkezned… Más érzelmeket, új élményeket befogadni... Ezért az helyett, hogy fröcsögteted mindenhová a negatív hozzáállásod, és a fájdalmaiddal, a sérelmeiddel foglalkozol, és a bajaidon rágódsz, próbáld meghallani, hogy mit mond neked ez a helyzet! Mi az üzenete számodra?

Isten egészen közelre, a személyes ismeretre és valódi kapcsolatra hív minket. Önmagával, önmagunkkal és másokkal is.. De ha a Gonoszra és munkálkodására figyelünk, akkor megosztottá válunk, és elveszítjük a szemünk elől Isten munkáját! Tehát inkább úgy szemléljük az életünkben, illetve a környezetünkben történt eseményeket, hogy mindenben felfedezzük azt a jót, amit Isten meg akar mutatni nekünk. 

Imádkozzunk a békéért, elmélkedjünk róla, és teremtsük is meg! - Az Istennel és az emberrel való egységre szeretet-közösségre törekedjünk.. Hiszen kinek jó ez a széthúzás? Ki lubickol a köpködéses gúnyos légkörben? Milyen lélek az, ami úgy hirdet szeretetet, hogy közben utálkozik? .. Hiába fújja mindenki a maga igazát, attól még nem az lesz az Igazság! Az Igazság a Szeretetben van! Nem lesz jobb semmi, ha nem a Legfőbb Jóhoz fordulunk... Higgyetek abban, aki biztos reményt és tökéletes szeretetet tud adni mindnyájunknak.

fb_img_1590793066039.jpg

Imádkozzunk, és kérjük, hogy áldjon meg bennünket a Teremtő Isten...mert ez az ÁLDÁS a legfőbb kincsünk! Tegyük meg, amit meg kell tennünk, testünk és lelkünk érdekében! Vigyázzunk magunkra és egymásra! is..

Áldjatok, hogy áldásban részesüljetek..

Hathatós Áldás imádság:

Megáldalak Téged a Teremtő, Az Egy, A Szent, és Mindeneket Alkotó Atya Isten ereje által, Jézus nevében! A Szűzanya különleges anyai áldása legyen rajtad, Ő áldjon meg Téged és védjen meg és kísérjen, vezessen téged az Örök Életben! - Mária, kinek méhében az Atya akaratából, a Szentszellem által megtestesült és emberré lett az Isten Fia, fogadjon be téged áldott méhébe, és az Ő közbenjárása által adja meg neked a Mindenható Isten az élet teljességét, és építse újjá tested-lelked minden sejtjét és adja meg neked a teljes gyógyulást! Jézus drága Szent Vérével mosson meg, és keresztáldozatának ereje szabadítson meg minden láncodtól, és a gonoszt távoztassa tőled! Az Isten Szeretetének éltető ereje áradjon életedben. Ő formáljon és sugározzon Benned, és adjon meg neked mindent, amire lelkednek és testednek szüksége van az igaz és örökké tartó Boldogsághoz. Hála a Magasságos Istennek, aki Él és Szeretettével Éltet! Szálljon rád az Ő Kenete és maradjon Benned, Hozzon neked százszoros gyümölcsöt, Isten Szeretetében ragyogó gyümölcsöket, hogy egész örök életed kifogyhatatlan forrása legyen a jónak és a szeretetnek. Magasztaljuk Istent, mert jó, örökké megmarad szeretete! Ámen. 2692556_l.jpg

Isten kegyelméből: Rózsa Sándor (Sandroz)

Nézz be hozzám máskor is, hetente új tartalmakkal találkozhatsz.

Keress meg az InstagramonFacebokoon Egy Szív Egy Lélek néven megtalálsz. 

Látogasd meg a Gasztroblogomat is ( Chef Sandroz ), amit más tartalmakkal együtt a honlapomon keresztül könnyen elérsz. Kattints ide

*A blogokban szereplő fotók eredetije vagy saját készítésű, vagy a www.pixabay.hu oldalról származik A fotók és az írások, vagy azok részletei mindennemű felhasználása csak előzetes írásos engedéllyel és a forrás pontos megjelölésével lehetséges. A bejegyzések megosztása az eredeti bejegyzés linkjével lehetséges.

Az ítélkezés leláncol...

A szeretet felszabadít!

19176_l.jpgSajnos az emberiség nagy része egy látszat életet él, amiben lényeggé emeli a lényegtelent, valósággá az illúziót, hogy mások szemében értékessé váljon a saját maga által kreált hamis valósága.. A  Szeretet másodlagossá vált, - fontosabbak a "valamik", az egyéni érdekek és "a magam igaza"... Számtalan helyzetben és helyen előszeretettel kérdőjelezik meg, bírálják, vonják kétségbe bárki - életvitelét, -döntéseit, -cselekedeteit, -szavait, -identitását, -álláspontját és akár létjogosultságát… Teszik ezt egy eszme, egy bizonyos irányultság, egy szellemiség, a többség, vagy akár „Isten”, és a „szeretet” nevében… - de van, hogy csak úgy, mert egyszerűbb másokkal foglalkozni, az helyett, hogy mindenki önmagába nézne… Pedig, aki szeret, az nem kirekesztő.

„Szeretteim! Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van. Mindaz, aki szeret, Istentől született, és ismeri Istent.” (1Pét 4,7)

fb_img_1599118760157.jpgAki Jézussal akar találkozni, megláthatja Őt a kirekesztettekben, az elhagyottakban, a kicsinyekben… (Mt 25,35-36), (Mt 18,5) Ezért az helyett, hogy pocskondiázza bárki a másikat, mert más, vagy másképp gondolkodik, meg kellene látni az igazi kincset benne, hiszen mindenkiben számtalan érték van. Csak a rosszindulat hályogot növesztett az emberi szemre. Az emberek sokszor elfelejtenek – látni, - hallani, s csak azt látják-hallják meg, ami rossz, és mindenben rosszat látnak, aminek aztán hangot is adnak… Pedig az embert alapjában véve a jóra való készség határozza meg, hiszen a Szeretet Isten lakhelye az emberi szív. Az Ő hasonlatosságára jónak vagyunk teremtve mindannyian!!! Isten jósága van bennünk!

fb_img_1601109660282.jpgDe annyiszor tapasztalható, hogy a lélek oltárán már elaludtak a gyertyák, és Isten Fénye már nem világít, sok emberben a Szeretetnek csak egy megfakult képe él... Még akik ismerik az Úr szavát, azok sem értelmezik s figyelnek rá! A lényegről megfeledkezve féligazságokat puffogtatnak, és közben mások és a saját lelkükben is kárt okoznak! Részesülnek a megtört kenyérben, de pálcát törnek mindenki felett, és vakon járnak a fényben, és közben másokat káromolva bűneiket gyarapítják és észre sem veszik, hogy szeretetlenségükkel bennük már teret nyert a sötét… Másokban meglátják a szálkát, de saját magukban a gerendát sem veszik észre. (Lk 6,41)

Nincs az életükben a kereszt misztériuma: Jézus a bűnösökért jött és meghalt, hogy mindazoknak, akik hisznek benne, örök élete legyen. (1Pét 3,18), (Jn 3,15)

603214_l.jpg

Isten nem a vallásosságot szereti, hanem az élő hitet. A Vallásos gyakorlatok elősegíthetik a hit gyarapodását, de ha valaki csak a gyakorlatokat végzi, és nem törekszik az Istennel való személyes kapcsolatra, akkor nem valósul meg a fejlődés. A hívő ember életét, gondolatait átszövi a hite, ami tettekben is megnyilvánul, és szavaival, cselekedeteivel Istenről tesz tanúságot.  (Apcsel 20,21)

Természetes, hogy közben sokat hibázunk, hiszen senki nem tökéletes! Isten viszont elfogadja tökéletlenségünket, és azt szeretné, hogy Őt befogadva olyanná váljunk, mint Ő maga.

„Istent soha nem látta senki. Ha szeretjük egymást, Isten bennünk marad, és szeretete tökéletes bennünk.” (1Ján 4,12)

Végtelen irgalmával közelít felénk, hogy mi is így közelítsünk másokhoz. Az Úr azt mondja:

„Ne ítéljetek, hogy el ne ítéljenek titeket. Mert amilyen ítélettel ti ítélkeztek, olyannal fognak megítélni titeket is, és amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is..” (Mt 7,1)

 A „Miatyánk” imában ezt imádkozzuk: "bocsásd meg bűneinket, miképpen mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek.." (Mt 6,12) Ismerjük a szavakat, de felfogjuk azok súlyát?

Hogy mer Isten és a szeretet nevében bárki követ ragadni, amikor pont Jézus mondja :

„Aki közületek bűn nélkül van, az vessen rá először követ.” (Jn 8,7)

Ha valóban hisszük és értjük is ezt az Igét, akkor hogyan mondhatnánk ítéletet bárki felett, azért, mert a mi szemszögünkből „más”, „hibás” vagy „bűnös”..?!

Nem járhatjuk végig senki életútját a sajátunkén kívül.. ahogy a földnek sem láthatjuk egyszerre az éjszakai és a nappali felét.fb_img_1589703283368.jpg 

Ugyan ki mondhatná meg azt, hogy kiben mi lakozik..! Honnan ismerhetnénk bárki lelkét, hiszen még sokszor a saját magunkét sem ismerjük eléggé!

„Legyetek tehát irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas! Ne ítélkezzetek, és titeket sem fognak elítélni! Ne ítéljetek el senkit, és benneteket sem fognak elmarasztalni! Bocsássatok meg, és bocsánatot fogtok nyerni! Adjatok, és adnak majd nektek is: jó és tömött, megrázott és túláradó mértékkel adnak majd az öletekbe! Mert amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak visszamérni nektek!” (Lk 6,36-38)

Isten nem arra hív minket, hogy bíráljuk, vagy megváltoztassuk az embereket, vagy sorsukról mi rendelkezzünk, hanem hogy SZERESSÜNK!

A teremtett világ sokféleségének, az emberek különbözőségének szemlélése arra a következtetésre kell, hogy vezessen bennünket, hogy nem az a fontos, hogy mi mit gondolunk másokról, s hogy mit tartunk jónak. - Hanem, hogy mi magunk mennyire tudunk megmaradni Isten jóságában-szeretetében. - Át tudjuk e adni ezt a Fényt másoknak, hiszen nem azért kaptuk, hogy a véka alá tegyük! (Mt 5,15) S ehhez egyszerűen csak hinni kell az Istenben, bízni, és Őhozzá ragaszkodva belé kapaszkodva hittel, - reménnyel, – szeretettel élni!

3902368_l.jpg(Isten kegyelmáből: Rózsa Sándor - Sandroz) 

Nézz be hozzám máskor is, hetente kétszer csütörtökön és vasárnap új tartalmakkal találkozhatsz.

Keress meg az InstagramonFacebokoon Egy Szív Egy Lélek néven megtalálsz. 

Látogasd meg a Gasztroblogomat is ( Chef Sandroz ), amit más tartalmakkal együtt a honlapomon keresztül könnyen elérsz. Kattints ide

*A blogokban szereplő fotók eredetije vagy saját készítésű, vagy a www.pixabay.hu oldalról származik A fotók és az írások, vagy azok részletei mindennemű felhasználása csak előzetes írásos engedéllyel és a forrás pontos megjelölésével lehetséges. A bejegyzések megosztása az eredeti bejegyzés linkjével lehetséges.

IMÁDKOZZUNK SZÍVVEL-LÉLEKKEL

580248_l_20210301005031030.jpg

Egyszer egyik barátom azt kérdezte tőlem, hogy „te nem érzed gáznak, hogy amikor imádkozol olyanhoz beszélsz, akit nem látsz?” - Én csak annyit mondtam neki, hogy attól, hogy nem látom, még tudom, hogy van, és figyel rám.. - és az „Isten” téma egy darabig nem került szóba… De más irányú beszélgetéseink folyamán figyeltem a barátom beszédére és megfigyeltem valamit, és amikor újra előfordult, elnevettem magam.. - Meglepődve kérdezte, hogy min nevetek? - Elmondtam neki, hogy nem rajta nevetek, hanem a szituáción. Mert Ő azt furcsállta, hogy olyanhoz beszélek, akit nem látok.. viszont megfigyeltem, hogy önkéntelen szavajárása, hogy „Jézusom”, meg hogy „Isten ments”, „Atyaég”.. s azt kérdeztem tőle, hogy te meg akkor olyanhoz fohászkodsz, akit nem ismersz? De megnyugtattam, hogy Isten ismeri őt, és a lelke is ismeri az Istent, aki benne sóhajtozva imádkozik.. Persze először azt mondta : hülyeség, s hogy ő nem mondott ilyeneket! - Nem erősködtem... Másnap felhívott, hogy durva, de tényleg mondja.. És elkezdett Istenről érdeklődni.. :)  

Tudjuk ugyanis, hogy minden teremtmény együtt sóhajtozik és vajúdik mind ez ideig. De nemcsak azok, hanem mi is, akik magunkban hordjuk a Lélek zsengéit: mi magunk is sóhajtozunk bensőnkben, s várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását. Üdvözülésünk ugyanis reménybeli. Ha látjuk azt, amit remélünk, az nem reménység; hisz ki remélné azt, amit lát? Ha pedig azt reméljük, amit nem látunk, akkor várjuk is türelemmel.
Hasonlóképpen a Lélek is segítségünkre van erőtlenségünkben, mert nem tudjuk, hogyan imádkozzunk helyesen; de maga a Lélek jár közben értünk szavakba nem foglalható sóhajtásokkal. Aki azonban vizsgálja a szíveket, tudja, hogy melyek a Lélek kívánságai, tudja, hogy közbenjár a szentekért Isten akarata szerint.” (Róm 8, 22-27)

Jelen blog-bejegyzésemmel bíztatlak: imádkozz velem! Minden vasárnap írok az imáról, tanítást, történeteket, és megosztok olyan imákat, amiket eddigi életem során valamikor lejegyeztem, és hívlak, hogy bátran fejezd ki te is Spontán az Istennek az érzéseid, vágyaid, gondolataid, kéréseid, hálád… - Csak nyisd ki a szád, és kezdj el vele beszélgetni. Ha nem tudod hangosan, akkor írd le, formáld szavakba mindazt, ami a szívedben van.. És ha már túlcsordul a lelked, és elfogytak a szavak, akkor szemléld őt, csak legyél vele… Csodálatos út ez, amelyre egyszerűen csak rá kell lépni, és hagyni, hogy vigyen a Lélek!

Az imának sok féle módja van.

Az ima maga az ember lelki szabadságának, belső indításának cselekedete, az önkifejezés egy fajtája. - Egyéni ima.

Te, amikor imádkozol, menj be a szobádba, zárd be az ajtódat, és így imádkozz Atyádhoz, aki a rejtekben van; akkor Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked.” (Mt 6,6)

A közösségi ima - Az ember közösségi létéből adódóan minden kultúrában felmerül az igény az Istennel való kapcsolat közös megélésére. A közösen hittel elmondott imádságnak nagy ereje van.

Jézus mennybemenetele után a tanítványok „egy szívvel és egy lélekkel kitartóan vettek részt az imádkozásban" (ApCsel 1:14).

„És bizony, mondom nektek: ha a földön ketten egyetértésben kérnek valamit, bármi legyen is az, megkapják Atyámtól, aki a mennyben van. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,19-20)

A kötött ima, ami egy bizonyos imaszöveg változatlan ismételt elmondását jelenti. Ilyen pld. a MIATYÁNK, ami a keresztény imádság alapja, és maga Jézustól származik: (Mt 6,5-15).

A szabad ima: Ami a szív imája, és spontán a lélekből feltörő szavak mondatok határozzák meg. Ebben az imamódban valósul meg leginkább az Istennel való beszélgetés. Jellemzője a közvetlenség, a bensőségesség.  

"Az imádság szívünk feltárása Isten előtt, úgy mint egy jó barát előtt"Ellen Gould White

Amint Isten iránti szeretetünk nő, egyre jobban fogunk vágyni arra, hogy vele beszéljünk.

fb_img_1614215927317_1.jpg

Az ima a tartalma szerint lehet dicsőítéshálaadáskérés vagy engesztelés.

Dicsőítő ima: "(Alleluja!) Áldjátok az Urat, mert jó neki énekelni, Istenünknek kedves a dicsőítés!" (Zsolt 147,1)

„Áldom az Urat minden időben, ajkamon van dicsérete szüntelen. Az Úrban dicsekszik lelkem, hallják meg a szelídek s örvendezzenek. Magasztaljátok az Urat velem, dicsérjük együtt az ő nevét.” (Zsolt 34,2-4)

(Életem egyik legjelentősebb felfedezése, ami megtérésem elején nagyon nagy lendületet adott, hogy Isten mindenkor jót akar nekem, és hogy mindenért hálás lehetek neki. Ebben segített nekem egy akkoriban kiadott (1995) könyv: Merlin Carothers -  A dicsőítésben rejlő erő c. könyve. Szeretettel ajánlom. )

A kérő ima és a Hálaadó ima: amiben kéréseinket Isten elé tárjuk, és egyúttal megköszönjük, hogy figyel ránk! Könyörgünk és hálát adunk…

Az Úr közel van! Ne legyetek semmiben sem aggodalmaskodók, hanem minden helyzetben hálaadással végzett imádságban és könyörgésben terjesszétek a kéréseiteket Isten elé! (Fil 4,6)

„Bizony, bizony mondom nektek: Amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Eddig semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek, és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen.” (Jn 16,24)

„Mindig örüljetek! Szüntelenül imádkozzatok! Mindenért adjatok hálát, mert ezt várja Isten mindnyájatoktól Krisztus Jézusban.” (1Tessz 5:16).

5366493_l_20210130134909313.jpg

Engesztelő ima: - Őszinte bűnbánattal és bocsánatkéréssel helyre lehet hozni Isten és ember közti kapcsolatot, ha a lélek arra törekszik, hogy jóvátegye hibáit. Illetve,  ha Krisztus áldozatának erejével saját maga is engesztelő magatartást gyakorol. Imádságaink, vezekléseink, szentmiséink fölajánlhatók engesztelésül önmagunkért és másokért.

Áldás és áldás kérő ima: Az áldás a wikipédia szerint a boldogságot, jólétet, gyarapodást előidéző cselekmény, vagy a rossztól való védelem biztosítása; az isteni kegyelem kívánása valamely tárgyra vagy személyre.

Istentől áldást kérni és áldani másokat, lelkünk alapigénye és Isten akarata is:

„Áldjon meg téged az Úr és őrizzen meg téged, ragyogtassa rád arcát az Úr és kegyelmezzen néked, fordítsa feléd arcát az Úr, s adjon békét tenéked! Így hívják le nevemet Izrael fiaira, és én megáldom őket.” (Szám 6,24-27)

A közbenjáró ima: Az imáinkban sokszor nem csak saját magunk számára, hanem másoknak is kérünk dolgokat, és közbenjárunk másokért.

„Mindenekelőtt arra kérlek tehát, tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért:  a királyokért és minden feljebbvalóért, hogy békés és csendes életet élhessünk, telve istenfélelemmel és tisztességgel.  Ez jó és kedves a mi Üdvözítő Istenünk előtt,  aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére.” (1Tim 2:1)

Az elmélkedés során az imádkozó nem szólítja meg a Istent, hanem belső képek és gondolatok segítségével próbál közelebb jutni hozzá. A keresztény elmélkedésnek egyik ismert módja, amikor a hívő maga elé képzel egy bibliai jelenetet, és elképzeli, hogy ő maga is jelen van a szituációban, akár külső szemlélőként, akár valamelyik szereplővel azonosulva.

szemlélődés:  Szemlélődő ima során az imádkozó nem használ szavakat, fogalmakat: egyszerűen csak jelen van. Nem végez megfigyelést, nem hoz ítéleteket, nem von le következtetéseket, csupán van.

fb_img_1607499622044.jpg

 Számtalan út vezet az Istenhez az imán keresztül is, mindenki saját maga dönti el, hogy számára melyik a járhatóbb.

Ezt a kis útmutatót az imáról azért tettem közzé, mert szerettem volna segíteni, hogy megtaláld, hogy neked mikor melyik az, amelyik leginkább közel áll hozzád… Sokszor mások imádsága ugyanúgy hat ránk, és megérint, felemel, azonosulni tudunk vele, mert lelkünkből fakad… ezért megosztom a sajátom, kérlek, fogadd szeretettel spontán leírt imáimat. - Ha te is az írott imamódot választod, és szeretnéd megosztani másokkal, akkor arra is lehetőséget biztosítok, szívesen közlöm neved, keresztneved megjelölésével a megszületett imákat.. de tanácsolom, hogy ne figyelj arra, hogy mit mondasz, csak a szíved mélyére és Istenre figyelj és a szavak jönni fognak.. Az imádság intim beszélgetés, ezért szavaid legyenek őszinték és sose akarj többet mondani, mint, ami benned van, de azt tárd ki nagy bizalommal. - Isten amúgy is ismeri érzéseid, gondolataid.. De mennyire jó, ha elmondhatod neki..

Imák Szívemből- Lelkemből:

Szeretlek Istenem! Szeretlek, mert arra teremtettél, hogy szeresselek… - Meghívtál, - létrejöttem, - felneveltél, és most tudatosan járok a SZERETET Útján!  Köszönöm neked a múltam, a jelenem, a jövőm, hogy a Te Gondviselő Szereteted jelen volt, van és lesz az én életemben. Kiváltságossá tettél, hogy megláthattalak Téged, megérthettelek, s megérezhettem a valóságos jelenléted – magamban, - másokban, - mindenben és mindenkiben… Erősítsd ezt bennem! Hálát adok végtelen irgalmadért, amellyel mindig felkaroltál, elárasztottál, és mindig új erőt adtál! Istenem tudom, hogy bennem élsz, velem jársz, Te küldesz, Te hívsz meg arra, hogy MINDENBEN megtaláljalak, hogy a Mindenség Erejével szolgáljalak – SZERETETBEN SZERETETTEL A SZERETETET!

Köszönöm neked azokat az embereket, társakat, akiket mellém rendeltél, hogy (rövidebb-hosszabb ideig) együtt járjunk az Úton! Köszönöm a megajándékozottság érzését, a teljességet, amelynek egy kicsiny darabját itt a földi életünkben megélhetünk, megtapasztalhatunk! Tegyél készségessé minket a veled és egymással való egységre! Kérlek, tartsd meg és erősítsd meg bennünk az összetartozás kegyelmét, és kösd össze a szíveinket a Te Szereteted kötelékével, ami nem csak minket, de sok más lelket is szabaddá tesz! Építs velünk, járj velünk, élj bennünk! Áldott Vagy Uram Mindenben és Mindenkiben „aki van”, akiben a Te szereteted élő, aki szeretettel él és merít a Te Szeretetedből!

Köszönöm Istenem, hogy azzal, hogy belőled merítünk és szeretünk, életteret adunk, és a Te Teremtő Erőd kiáradását elősegítjük nem csak a saját, de mások életébe is.. Köszönöm, hogy hordozhatom a szívemben a szeretteimet és a Szeretet által, Te általad ugyanazokban a kegyelmekben részesülnek, mint amilyen Kegyelemben engem részesítesz, mert Szeretsz és a Te Szereteted él bennem. Áldalak Istenem Mindenért! Segíts minket Uram, kösd össze még jobban a szíveinket! Vedd el a félelmeinket, távoztasd a széthúzás szellemét, és add meg nekünk az Egység Lelkét! Kérlek, adj nyitott szívet, tiszta szívűséget, testi-lelki egészséget, és a jóra való készséget! Kérlek, adj fogékonyságot a hallásra, a te Igéid, szavad-hangod meghallására, megértésére! Mindent köszönök! Áldalak Téged Istenem! Ámen.     

img_20210301_000715.jpg

Dicsőség az Istennek!

Isten Kegyelmből: Rózsa Sándor (Sandroz)

Nézz be hozzám máskor is, hetente kétszer csütörtökön és vasárnap új tartalmakkal találkozhatsz.

Keress meg az InstagramonFacebokoon Egy Szív Egy Lélek néven megtalálsz. 

Látogasd meg a Gasztroblogomat is ( Chef Sandroz ), amit más tartalmakkal együtt a honlapomon keresztül könnyen elérsz. Kattints ide

*A blogokban szereplő fotók eredetije vagy saját készítésű, vagy a www.pixabay.hu oldalról származik A fotók és az írások, vagy azok részletei mindennemű felhasználása csak előzetes írásos engedéllyel és a forrás pontos megjelölésével lehetséges. A bejegyzések megosztása az eredeti bejegyzés linkjével lehetséges

 

KINYÚJTOTT KÉZ

4661763_l.jpgA nagyböjti időszak az önvizsgálat, az elcsendesedés és az odafordulás ideje. Az imádságos Istenkeresés mellett a szegények megsegítése is hozzátartozik a Húsvéti előkészület lelkületéhez.

A Szűzanya egyik Medjugorje-i üzenetében azt mondja : "Legyetek Jézus kinyújtott keze" ... 

Én azt tapasztaltam, hogy Krisztus keze mindig lenyúl a mélybe... s nem tudunk olyan mélyre süllyedni, hogy Isten mélyebbre ne hajoljon, hogy megmentse aki elveszett... E világban Jézus nem tudja fizikai módon a Kezét nyújtani a szükségben szenvedőknek, csak mi általunk, akik Krisztus élő egyházának, Testének tagjai vagyunk. - Ha válaszolni szeretnénk a Szűzanya hívására, és Kinyújtott Kéz akarunk lenni, amely lenyúl és felemel, ami kitár és átölel, akkor meg kell tanulnunk annak helyes módját.

Isten jó eszközének lenni : mély hitet, rendíthetetlen bizalmat, figyelmességet, alázatosságot, és fürkésző, Istenre figyelő irgalmas szeretetet kíván…Hiszen nem mindegy, hogy miképpen fordulunk a szegények felé. – Jézus sem azonosít minket a bűneinkkel, mert az csak szenny a ruhánkon. Nekünk sem szabad azonosítanunk senkit sem a fizikai, vagy lelki állapotával... Soha nem érezhetjük azt, és nem is éreztethetjük, hogy felettük állunk, lenézve bárkit, azért, mert szegény, vagy mint "szegény bűnösöket”.. Ez a lelkület ellentétes Krisztuséval, aki „egy volt közülük”. – Őszinte alázat nélkül tehát nem nyújthatunk semmit senkinek! Ha van miből adnod, tartsd kiváltságnak a helyzeted, hiszen te is kaptad, hogy „legyen”!

Semmit sem, ér még a legnagyobb jó cselekedet sem, ha azt nem Isten iránti szeretet fűti… Egymást hordozni, egymás terheit hordozni Krisztus követésünk alaptétele, hiszen aki szeret, az gondoskodik a másikról, s nem tud tétlen lenni, ha ínségben levővel találkozik... Ha meglátjuk az emberben Isten „képét”, Ő maga hív minket cselekvésre, így a Szeretet és Jóság bennünk megjelenik, s megnyilvánul környezetünkben is.

Isten, aki megszabja a vizek folyását, akinek Szentlelke ott fúj, ahol akar - bármikor változást tud előidézni mind fizikai, mind lelki síkon... s éppen lehet, hogy Téged, a Te kinyújtott kezedet akarja ehhez felhasználni... Nekünk, keresztényeknek, Krisztust követőknek Jézus arcát kell látnunk egymáson, de különösen a szegényeken... Tehát Krisztusként kell beazonosítanunk őket... Aki elhordta értünk a keresztet...de ha már elhordta, akkor mi csak Cirenei Simonként, vagy Veronikaként szolgálhatunk neki...

fb_img_1609055018137.jpgSenki sem képes mások terhét teljes egészében (senki helyett) önmaga cipelni.. hisz még Jézus is segítségre szorult...de mi csak segíthetünk a hordozásban... "Hordozzátok egymás terhét..."  Persze sokszor van úgy, hogy felnőtt, egészséges emberek is a csecsemői tehetetlen fizikai-lelkiállapotba kerülnek... Ekkor megfelelő táplálékkal kell segíteni őket, hogy erőre kapjanak, hogy tudjanak járni, de vigyáznunk kell, hogy milyen módon segítünk...s hol van az a pont, amit Isten egyik Igéje által tudok csak megfogalmazni: "Eddig mehetsz, tovább nem!"  - Ha átlépjük azt a bizonyos pontot, akkor a fizikai-lelki ínségesek az élethelyzetük gödréből lehet, hogy kijutnak, s amíg cipeljük őket jól is veszik az akadályokat, de ha idővel nem lesznek képesek valamelyest a "saját lábukra" állni, egy másik nagyobb gödörbe taszíthatjuk őket. Csupa jó szándékból.. Ezért tehát nem cipelnünk kell , hanem felsegítenünk a rászorulókat, mert ha zsákokként kezeljük őket, elveszítik az önbecsülésüket...s ha már az sem lesz nekik, nem is lesznek soha arra képesek, hogy megbecsüljék magukat, ha nem adjuk nekik vissza azáltal, hogy azt sugalljuk feléjük: képes vagy járni...benned Élet van...1618371_l.jpg Amikor Jézus feltámasztotta Lázárt, és Ő előjött és "keze és lába pólyába volt csavarva"... Jézus nem azt mondta, hogy fogjátok meg és vigyétek oda, ahova akar menni..., hanem azt, hogy "oldozzátok el őt, és hagyjátok menni"... - Meghalt, de újra élettel telt meg... - Jézus, a mai kor emberének is azt üzeni, hogy ha Isten életet lehel beléd, és feloldja kötelékeidet, képes vagy menni... tenni.. átölelni... szeretni... Nekünk is ezt kell közvetítenünk mások felé.

Ha szeretetből kinyújtjuk kezünket mások felé, Jézus Kinyújtott Kezévé válunk, de egyben Őt magát segítjük meg a szegényekben... - ez misztika...és titok... A SZERETET TITKA!

Ha esélyt adsz egy szegénynek, hogy felemelkedjen, akkor reménysugarat nyújtasz át neki, amely téged, vele együtt felemel.

Dicsőség az Istennek!

Isten Kegyelmből: Rózsa Sándor (Sandroz)

 

Nézz be hozzám máskor is, hetente kétszer csütörtökön és vasárnap új tartalmakkal találkozhatsz.

Keress meg az InstagramonFacebokoon Egy Szív Egy Lélek néven megtalálsz. 

Látogasd meg a Gasztroblogomat is ( Chef Sandroz ), amit más tartalmakkal együtt a honlapomon keresztül könnyen elérsz. Kattints ide

*A blogokban szereplő fotók eredetije vagy saját készítésű, vagy a www.pixabay.hu oldalról származik A fotók és az írások, vagy azok részletei mindennemű felhasználása csak előzetes írásos engedéllyel és a forrás pontos megjelölésével lehetséges. A bejegyzések megosztása az eredeti bejegyzés linkjével lehetséges

 

BÖJT, AMI TÁPLÁL

 4792534_l.jpg

BÖJT, AMI TÁPLÁL

Nagyböjtben az ember, az Isten iránti szeretetét fejezi ki azzal, hogy külön időt szán a bűnbánatra. Lélekben meghajol, s felemeli tekintetét és az égiekre figyel. Ahhoz, hogy végbemehessen lelkében a megtisztulás, áldozatot vállal testét is megfeszítve. A böjt, a test imádsága, a lélek megtisztulásáért…

1245825_l.jpg

Szükséges, hogy megálljunk, lelassuljunk, és kellően fókuszáljunk, ráfigyeljünk, rácsodálkozzunk az élet adta kérdésekre és válaszokra.. A Nagyböjtben erre különösen sok lehetőségünk adódik, csak időt kell rá szánnunk.  Ne intézzük el egy legyintéssel, hogy nem érünk rá, hiszen önmagunk fejlesztése és tökéletesítése saját felelősségünk, és annak ellenére, hogy csak is saját magunkra tartozik, kihat a környezetünkre is..

1329258_l.jpgÖnvizsgálatunk nem csak öncélú, - a "sajnálom, bocsáss meg!" olyan varázsige, ami egyszerre gyógyítja meg a saját sebeinket, és azokat is, amiket másoknak okoztunk..  - Ismerjük és elhadarjuk az imát, de halljuk is amiről szól? :  "Miatyánk...  ..- bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek. " Tehát, Istentől és embertől bocsánatot kérve nyerhetünk mi is megbocsájtást..de olyan mértékkel, amiképpen mi megbocsájtunk. Ez olyan törvényszerűség, ami egész életünk megalapozza. Ha megbocsátasz, így nyersz bocsánatot, de ezzel felszabadítod azt is, aki ellened vétett.. 

Isten nem azonosít bennünket a bűneinkkel, - ahogy a bűnbocsánatban sem a bűnt veszi semmibe, hanem a szív szorultságát, az őszinte bánatot helyezi mindenek fölé, - mert szeret! 

A bűnbánat táplál, és új erőt ad, mert az Irgalom hatja át, s nem az ítéletről, ítélkezésről szól.. ennek ellenére az emberek számára valahogy ez a szó mindig negatív csengésűként hat. Pedig azt jelenti, hogy hagyd, hogy Isten felemelje a lelked, hogy betöltse és ezáltal megtisztuljon, s visszaálljon az a tisztelet, amit megérdemel, ne ostorozd, és nézd le azért magad, mert esendő vagy! Hogyan akarod hogy mások tiszteljenek , szeressenek, vagy éppen bocsássanak meg neked, ha te nem teszed ezt meg magaddal?!

- Ezen időszakok, mint a nagyböjt, felhívják rá a figyelmet, hogy dolgoznod kell önmagadon... Hiszen ha nem forgatja meg a földművelő a földet, ha nem ássa fel a kertet, akkor miként vetne, ha eljön a vetés ideje. A megműveletlen földben csak gaz terem… Szükséges a mélyről a felszínre hozni az alantas dolgokat is ahhoz, hogy a magasztosakat odafentről megkaphassuk.

A lemondás, a testünk kívánságainak háttérbe szorítása felerősíti bennünk a lelki igényeinket.. A nagyböjt megmutatja számunkra, hogy mi a fontos az életben, s mi az ami, olyan mint a pelyva, hagyni kell a szélnek, hogy tovavigyen... Rámutat gyarlóságunkra, de arra is, hogy tudunk fejlődni..

770559_l.jpg

De lelkünk is testünk is sérülékeny, és gyenge. S ebben a gyengeségben van a valódi erőnk, mert Isten erősebb a gyengeségeinknél… Bátran bízzuk rá magunkat, és tárjuk fel a szívünk legmélyét is előtte, hiszen jobban ismeri azt még nálunk is!  Ehhez viszont bátorság szükséges.. Beismerni a hibáinkat, elfogadni helyzetünket, gyarlóságaink következményeivel szembenézni mindig kellemetlen és fájdalmas. De a vas, amelyet a kohókban izzítanak és edzenek, végül felhőkarcolók tartószerkezete lesz..  

Erősödjünk hát meg Krisztus által, aki mint Kőszikla várja, hogy építsünk rá!

Ámen.

(Rózsa Sándor - Sandroz) 

Nézz be hozzám máskor is, hetente kétszer csütörtökön és vasárnap új tartalmakkal találkozhatsz.

Keress meg az InstagramonFacebokoon Egy Szív Egy Lélek néven megtalálsz. 

Látogasd meg a Gasztroblogomat is ( Chef Sandroz ), amit más tartalmakkal együtt a honlapomon keresztül könnyen elérsz. Kattints ide

*A blogokban szereplő fotók eredetije vagy saját készítésű, vagy a www.pixabay.hu oldalról származik A fotók és az írások, vagy azok részletei mindennemű felhasználása csak előzetes írásos engedéllyel és a forrás pontos megjelölésével lehetséges. A bejegyzések megosztása az eredeti bejegyzés linkjével lehetséges

1384735_l.jpg

süti beállítások módosítása